2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Párbeszéd: A kiszivárgott vitairat nem a párt álláspontja

Előnyös lenne a Párbeszédnek, ha Dobrev Klára lenne 2022-ben az ellenzék miniszterelnök-jelöltje - olvasható a párt múlt héten kiszivárgott stratégiai vitairatában. Kocsics-Cake Olivio, a Párbeszéd politikusa szerint a dokumentum nem tükrözi az ő álláspontját. A Jobbik pedig egyszerűen elképzelhetetlennek tartja, hogy a Demokratikus Koalíció adjon miniszterelnök-jelöltet.

  • Párbeszéd: A kiszivárgott vitairat nem a párt álláspontja

Elképzelhető egy baloldali lista amelyben a DK, az MSZP és a Párbeszéd szerepel és mellette az úgynevezett "újak" listája aminek pedig a Momentum, a Jobbik és a LMP a tagja – többek között ez is szerepel a közelmúltban napvilágot látott Párbeszédes stratégiai vitairatban amelyben a párt a 2022-es választási terveket boncolgatja. Mint írják, előnyös lenne ha a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt Dobrev Klára lenne.

A Jobbikkal való együttműködésről pedig úgy értekeznek, hogy idézem: az eddigi kalandos életutunknak nehezen emészthető folytatása lenne, hogy a Jobbikkal közösen indulunk az eddigi baloldali szövetségeseink, köztük az eddigi szoros szövetségesünk ellen.

Párbeszéd országgyűlési képviselője szerint a pártban csupán egy olyan stratégiai tervezési folyamat zajlik amelynek az a célja, hogy teljes ellenzéki együttműködés jöjjön léte 2022-re, előválasztással és közös jelöltekkel.

A Párbeszéd belügyének tekinti a Jobbik elnöke a vitairatot, így nem kívánta kommentálni az abban leírtakat. Jakab Péter azonban elképzelhetetlennek tarja azt, hogy Dobrev Klára legyen az ellenzék közös miniszterelnök jelöltje.

„A balliberális ellenzék egyértelmű vezére Gyurcsány Ferenc tehát az lesz amit ő mond mindezen túlmenően pedig kettő pártot látunk de hát ezt nem csak mi mondjuk hanem ők maguk is Fekete Győr András és Gyurcsány Ferenc is, hogy a Demokratikus Koalíció és a Momentum a vezető ereje az ellenzéknek ebbe maximum epizódszerep juthat a többi pártbak így a baloldalivá vált jobbiknak is"

– ezt már a Mi Hazánk Mozgalom esztergomi elnöke, Lantos János mondta híradónknak.

A kiszivárgott vitairatból az is kiderül, hogy az összefogás kapcsán a párttagok változó mértékeben voltak optimisták a Párbeszéd alkuhelyzetét illetően.

Hír TV

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!