2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Sajtóklub 14:05

Belföld

Palkovics: Sikeres lesz Borsod-Abaúj-Zemplén 2030-ig szóló fejlesztési programja

Az észak-magyarországi térségben sikeres lesz Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Miskolc 2030-ig szóló fejlesztési koncepciója - mondta az innovációs és technológiai miniszter pénteken a megyeszékhelyen.

  • Palkovics: Sikeres lesz Borsod-Abaúj-Zemplén 2030-ig szóló fejlesztési programja

Palkovics László közölte: Borsod-Abaúj-Zemplén dinamikusan fejlődik, a társadalmi és területi leszakadást kompenzáló megyévé vált.

A térségben az elkövetkező években csaknem 150 milliárd forintot fordítanak fejlesztésekre, legtöbbet közutak rekonstrukciójára és kerékpárutak építésére. Miskolc pedig egyszerre jelenti az erős és növekvő gazdaságot, valamint a jól működő és fejlett várost, ahol jó élni fiatalnak és idősnek egyaránt. A megyeszékhely gazdasági ereje szerint az első öt megyei jogú város egyike - közölte.

A miniszter elmondta: a 2030 programban egyebek mellett arra is törekszenek, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye az ország európai léptékkel mérhető és látható gazdasági zónája lehessen.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Magyarország nem ad ki menekülteket Ukrajnának

Magyarország nem ad ki menekülteket Ukrajnának

Magyarország nem fogja kiadni Ukrajnának a hozzánk menekülteket. Mi nem vizsgáljuk, hogy az illető az ukránok szerint katonaköteles-e vagy sem. Az elemi humánum alapján nem engedjük, hogy a halálba küldjék őket – szögezte le az ATV megkeresésére Semjén Zsolt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!