2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Napi aktuális 06:00

Belföld

Összeszólalkozott a két korábbi baloldali főpolgármester-jelölt

Az MSZP elnökhelyettese már le is mondott a főpolgármesteri cím megszerzéséről – Gőgös Zoltán az ATV-ben elnézést kért a választóktól, szerinte Horváth Csabának kellett volna indulnia a versenyben. A Budai Liberális Klubban hétfőn felszólalt Bokros Lajos, azt mondta: nem számít, hogy őt egy jobboldali formáció indítja, a választás nem a pártokról szól majd. A rendezvényen összeszólalkozott a két korábbi baloldali főpolgármester-jelölt.

„Jobbközép, konzervatív, szabadságelvű, európai ihletésű és nemzeti elkötelezettségű párt” – így válaszolt a Budai Liberális Klub fórumán Bokros Lajos arra a kérdésre, hogy milyen értékeket vall a Modern Magyarországért Mozgalom (MoMa). Azt mondta: ennek ellenére azért fogadta el a baloldal támogatását, mert a párthovatartozás nem fontos, csak az, hogy leváltsák Tarlós Istvánt.

– Lehet finnyáskodni, lehet szájakat húzogatni, de nagyon fontos az, hogy a demokratikus ellenzék növekedjék, és most a fővárost, később pedig az országot is megnyerje – fogalmazott a MoMa, az MSZP, az Együtt és a DK főpolgármester-jelöltje. Bokros korábban az EP-ben – még az az MDF színeiben – az euroszkeptikusok frakciójában politizált. Célpont című műsorunk derítette ki, hogy a kampányt orosz oligarchák pénzelték.

Bokros most már nem kér az oligarchák pénzéből és azt állítja: új pártja a tagok pénzéből tartja fenn magát. „Az MDF is kimúlt, meg az oligarchák is kimúltak. Van a Modern Magyarországért Mozgalom, amit mi magunk a saját pénzünkből, a saját vérünkből tartunk fenn” – mondta. Bokros reményét fejezte ki, hogy ez elegendő lesz.

Falus a szocialistákra mutogat

„Tudomásul vesszük, hogy a baloldalnak nincs főpolgármester-jelöltje.” A visszalépés egyik legnagyobb vesztese Horváth Csaba, akit hosszas alkudozás után mégsem indítottak a szocialisták főpolgármester-jelöltnek, helyette beálltak Falus Ferenc mögé. Horváth a rendezvényen Bokrossal nem tudott vitába szállni, mert mire az MSZP-s politikus megérkezett, Bokros Lajos már elment. Vitatkozott viszont a jeges vödrös videóval kampányoló Falus Ferenccel, aki szerint azért nincs a baloldalnak baloldali értékeket valló jelöltje, mert az MSZP nem támogatta őt eléggé.

„Amikor engem a nyáron fölkértek, akkor mind a három pártnak a vezetői fölhívtak és fölkértek, hogy vállaljam el a jelöltséget, és utána még egy hétig, vagy tíz napig eltartott, mire az MSZP-nek a jóváhagyása erre megvolt, ami – az a tíz nap – hiányzik a kampányra való felkészülésből is” – vélekedett Falus Ferenc.

„Talán nem sajtótájékoztatót kellene először tartani, hanem megállapodni a három szervezetnek.” Horváth Csaba azt mondta: nem a szocialisták miatt bukott meg Falus kampánya, a felelősség a Gyurcsány-pártot és az Együtt–PM-et terheli. „Falus Ferenc és a körülötte kialakult jelölés, ennek a folyamata, ennek az eredménye mind Gyurcsány Ferencet és Szigetvári Viktort dicséri, nyilván október 12-e után ezt is értékelni kell” – mondta az MSZP korábbi főpolgármester-jelöltje.

Gőgös elnézést kért

„Belevitték a makkosba, aztán otthagyták…” Az MSZP elnökhelyettese is Szigetvári Viktort és a Párbeszéd Magyarországért formációt hibáztatja a Falussal történtekért. „Lehet, hogy nem nekem kellene megtenni, de ezért az egész helyzetért én kérek elnézést a baloldali szavazóktól. Nem lehet még egyszer ilyen helyzetbe hozni őket: ugyanis van egy 30 százalék fölötti támogatottsággal rendelkező főpolgármester-jelölt, aki városvezetői tapasztalattal rendelkezett. És mi tényleg azt mondtuk neki, hogy a közös cél érdekében lépjen vissza, és akkor kaptunk egy jelöltet. De tönkretették ebben a kampányban” – mondta Gőgös Zoltán.

Gőgös beismerte: hibáztak, hogy nem tartottak ki Horváth Csaba indítása mellett.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!