Átlépte a hatezer milliárd forintot a Magyar Állampapír Pluszban lévő megtakarítások értéke – ezt a pénzügyminiszter jelentette be közösségi oldalán. Ez azt is jelenti, hogy az államadósság egynegyede ma már a magyar emberek kezében van, tíz évvel ezelőtt ez az arány még csak 3 százalék volt. Így azt a kamatot, amelyet a költségvetés kifizet, nem a külföldiek, hanem a magyar családok kapják – tette hozzá Varga Mihály.
Megszületett a bírósági döntés Kubatov Gábor fideszes pártigazgató és a Tisza elnökének perérben – a Rapid délutáni műsorából ez sem maradhatott ki, amelyben Bácskai Balázs és Kis Ferenc, a Mediaworks főmunkatársai beszéltek az igazságszolgáltatás döntésének írásos dokumentumáról és annak pontos részleteiről.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
A kormány legfontosabb célja most, hogy a gazdaság erősödésével szélesedjen és erősödjön a középosztály; ez egy reális cél, mert túl vagyunk a nehezén - mondta Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője a kormány Facebook-oldalán.
Komjáthi Imre híradónknak elmondta: etikai vizsgálatot indítottak a képviselő ellen. A Hír TV birtokába szerdán került egy olyan felvétel, amelyen újbudai szocialisták rasszista kijelentéseket tettek.