2020. október 30.,
péntek, Alfonz napja

Orbán Viktor: Nagyon kell vigyázni idős polgártársainkra !

A KORONAVÍRUS-FERTŐZÉS ELLENI VÉDEKEZÉSÉRŐL BESZÉLT A KORMÁNYFŐ

2020. szeptember 11., péntek 07:47

A Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország! című szeptember 11-i adásában reggel interjútadott Magyarország miniszterelnöke. Orbán Viktor Budapest főpolgármesterétől nagyobb odafigyelést kért a budapesti idősotthonok tekintetében, utalva a legújabb fertőzésekre, a kamaraerdei otthon 29 betegére.

A miniszterelnök szerint ez sokkal fontosabb dolog, mint a biciklisávok felfestése.

Van egy haditervünk. Tudtuk, hogy a második hullám más lesz mint az első, minden szakértő ezt jelezte előre. Ezért a haditervet is másként kellett összeállítani. Úgy ítéltük meg, hogy egy nemzeti konzultációt mindenképpen tartanunk kell az első sokk után. Az ország az első hullám alatt nem vizsgázott rosszul, a világ legsikeresebben védekező országai között vagyunk.

Az embereken múlik, hogy betartják-e a szabályokat, nagy volt a fegyelmezettség, mondhatni, nemzeti együttműködés jött létre a járványkezelésben.

Ha egy mondatban kell összegeznem a nemzeti konzultáció eredményét: Magyarországnak működnie kell, nem engedhetjük meg, hogy a vírus megbénítsa az országot.

Persze meg akarjuk védeni szüleink, nagyszüleink életét, de a cél az, hogy megvédjük Magyarország működőképességét. Tehát a haditervünk az idősek megvédése mellett, hogy megtartsuk az ország működőképességét – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint nemzetközi konzultációra is szükség van a vírushelyzetben. Hozzáfűzte: nem kell számítani általános korlátozásra.

Elszigetelt tanulók, osztályok lesznek, tömeges fertőzés miatt elszigetelt iskolák is lehetnek, de nem lesz általános bezárás.

A szülők átprogramozták az életüket tavasszal a gyerekek érdekében, ezt most el kell kerülni, egyedi döntéseket fogunk hozni az adott helyzetekben. Erről rendszeresen fogja tájékoztatni a kormány a lakosságot – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A kormányfő kijelentette: a szabályok betartását ki fogják kényszeríteni, rendőri segítséggel is, ez most főleg a kórházak látogatási tilalmára és a maszkok használatára érvényes, utóbbit ki fogják terjeszteni ha romlik a helyzet.

Igazuk van azoknak, akik szerint a kötelező maszkviselés az egyéni szabadságjogokat korlátozza, de járvány van. Most nem tudunk százból egy ilyen polgártársunkhoz türelemmel lenni. Ha fegyelmezetlenek vagyunk, másokat fertőzünk meg.

Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy ez a helyzet nem tart majd örökké, addig azonban arra kértem a belügyminisztert, hogy a járvány ideje alatt szerezzen érvényt a szabályoknak – mondta a miniszterelnök.

A V4-es országokkal napi egyeztetés folyik a járvány helyzetről – mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint nem kell megijedni attól, hogy Brüsszel idegesen reagált a magyar határzárra, be fogják látni, hogy ez jó intézkedés volt, át fogják venni, mint ahogyan az illegális bevándorlással kapcsolatos intézkedéseket is átvették.

A V-4-es államokkal történelmi sorsközösségben barátságban vannak a magyarok, ezt a járványügy területén is hasznosítani szeretné Magyarország. A miniszterelnök hozzátette: ezért biztosít a kormány speciális belépési lehetőségeket a V4 országok polgárainak számára, hiszen hasonló védekezési formát, szisztémát használnak, így csökkentve a fertőzés veszélyét, létrehozva ezzel egy közép-európai biztonságos szigetet.

Az elkövetkező európai csúcsértekezlet előtt a miniszterelnök elmondta, Angela Merkellel, sőt Donald Trumppal is egyeztetett telefonon, ezeken is a koronavírus elleni védekezésről beszélgettek. Orbán Viktor szerint, amit most az USA és Németország képvisel, az jó Közép-Európának. 

A mai politika kollegiális, beszélünk egymással, nem csak a nagykövetek, vagy jegyzékváltás útján. Kisebb társaságban is beszélgetünk, például a német kancellárral a ciprusi és a kínai politikai ügyek voltak terítéken a járvány mellett. A miniszterelnök szerint szükség van a világban egy önálló európai politikára.

Magyar Nemzet