2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Belföld

Orbán Viktor: Országépítő korszak van Magyarországon

Egészségügyi fejlesztéseket, új gazdaságvédelmi, energia és klímavédelmi akcióterv indítását jelentette be Orbán Viktor évindító sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök beszámolója szerint az egészségügyben folytatódik a szakdolgozók béremelése, az idén két részletben, felújítják a kórházi várótermeket és szociális helységeket és döntöttek arról is, hogy a kórházak 2020-ban nem halmozhatnak fel adósságot. Februárban mutatják be az új gazdaságvédelmi akcióterv részleteit, melynek célja: Magyarország teljesítményének fokozása, az új kímacsomagot is akkor ismertetik meg. Ebből részleteket már most elárult a kormányfő: egyik eleme az lesz, hogy 2022-től már csak elektromos buszok közlekedhetnek a városokban és felszámolják majd az illegális hulladékrakókat is. Orbán Viktor azt mondta: 2019-cel lezárult a választási időszak, a következő években pedig a 2010-ben elkezdett országépítés folytatódik majd.

  • Orbán Viktor: Országépítő korszak van Magyarországon

 

A magyar katonák biztonságban vannak Irakban

Orbán Viktor közlése szerint, tény, hogy rakétatámadás ért olyan bázisokat, ahol magyar katona is volt. Egyetlen magyar katona sem sérült meg. Úgy döntött a kormány, hogy egy magasrangú katonai vezető megy a helyszínre. Ha szükséges, akkor minden adott az azonnali evakuálásra - mondta a kormányfő. Kormányközi megállapodás része a magyar katonák iraki tartózkodása.

Amikor az iraki kormány felmondja a szerződést, akkor evakuáljuk a katonákat

- mondta Orbán Viktor.

Egyre többen érkeznek a magyar-szerb határhoz

Ami a migrációs jelentést illeti, a kormány megismerte a Török Bevándorlásügyi Főigazgatóság adatait és eszerint 2019 450 ezer illegális határátlépő jutott be Törökországba.

Ez 70 százalékos növekedés 2018-hoz képest. Ennek következtében a Görögország felé igyekvő migránsok száma is megnőtt, az előző évhez képest 180 százalékkal. Ennek logikus következménye, hogy a balkáni útvonalon is nőtt a migránsok száma

- emelte ki a kormányfő.

Egyre többen érkeznek a magyar-szerb határhoz. Jelentősen megnőtt a migrációs nyomás a magyar-szerb határon.

Naponta több mint 100 migráns kell elfogni

- hívta fel rá a figyelmet a miniszterelnök. 

A kormány döntött arról, hogy meg kell növelni a szerb-magyar határon szolgálatot teljesítő katonák és rendőrök számát. A kormányfő arról is tájékoztatott, hogy a V4-ek azonnal segítenek a határvédelemben, ha szükséges, Magyarország pedig haladéktalanul segítséget nyújt Macedóniának egy rendőri kontingenssel.

Nincs szükség a határvédelem jogi rendszerének átalakítására

A migrációval kapcsolatban nincs szükség a határvédelem jogi rendszerének átalakítására - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, évindító sajtótájékoztatóján.

A betelepítési kvótára vonatkozó kérdésre válaszolva a miniszterelnök azt mondta, nem tűnik el az a történelmi feszültség Európában, ami a bevándorláspárti és a bevándorlást ellenző országok között van.

Kijelentette: Magyarország továbbra is utóbbihoz tartozik, és meg fogja védeni álláspontját ebben a kérésben.

"Szükség lehet új európai kereszténydemokrata kezdeményezésre"

Ha az Európai Néppárt képtelen irányt váltani, akkor egy új európai kereszténydemokrata kezdeményezésre van szükség - hangsúlyozta a kormányfő. Orbán Viktor kiemelte: Emmanuel Macron baloldali mozgalmának emelkedését ellensúlyozni kell. Mint mondta: a tavalyi EP választásokkal elkezdődött a változás. Elveszett ugyanis az a korábbi gyakorlat, hogy a Néppárt és a szocialisták megegyeztek minden európai intézmény irányításában . A kormányfő világossá tette, hogy a Fideszt nem a mai formájában érdekli a Néppárt ezért változásra van szükség a pártcsaládon belül.

Fantasztikus magyar teljesítmény 

Orbán Viktor a gazdasági helyzetről közölte, hogy fantasztikus teljesítményt sikerült elérni azzal, hogy meghaladta a foglalkoztatottak száma a 4,5 millió főt, erre 30 éve nem volt példa. 2010-hez képest több mint 800 ezerrel dolgoznak többen Magyarországon.

A cseheket utol kell érni - erre kérte a pénzügyminisztert a kormányfő. 

A kereszténydemokrata kormányzás legfontosabb lépése, hogy a legkevesebbet keresők bére nőtt a legjobban

- mutatott rá a miniszterelnök.

Kiemelte, hogy a bérnövekedés aránya a legalacsonyabb jövedelműek esetében volt a legnagyobb. A kormány büszkén vállalt célkitűzése, hogy felszámolja a szegénységet Magyarországon. 

Minden idők legmagasabb beruházása

2019-ben 101 nagyberuházásról született döntés, ami 1700 milliárd forintnyi beruházás - így ez minden idők legmagasabb beruházása hazánkban - húzta alá. 

Érdekességnek említette, hogy a 2010-ben meghozott stratégiai kormánydöntésnek, a keleti nyitásnak köszönhetően az új munkahelyek 38 százaléka ázsiai beruházásokhoz kötődik. A koreaiak voltak a legnagyobb beruházók.

Februárban derülnek ki a gazdaságvédelmi akcióterv részletei

2020-ban az eurózóna gazdasági növekedése megáll, ezért a magyar kormány szerint az a kérdés, hogy működik-e a magyar modell ebben az esetben is. Varga Mihály pénzügyminisztert idézve Orbán Viktor elmondta, egy külön gazdaságvédelmi akciótervre van szükség, aminek részleteiről februárban fog szólni.

"Nem megfelelő fogvatartásért egy fillért sem fizetünk"

Minél kevesebb olyan ügynek kell lenni a közéletben, ami sérti az emberek igazságérzetét. - mondta Orbán Viktor. A Hír TV kérdésére a miniszterelnök elmondta: nem tartja helyesnek, hogy elítélt bűnözőknek milliós összegeket fizessen az állam "nem megfelelő fogvatartás" címén.

Nagyszabású egészségügyi fejlesztés

Folytatódik az egészségügyi szakdolgozók béremelése 2020-ban - hívta fel rá a figyelmet a miniszterelnök. A kormány első helyre az ápolónőket vette. Döntés született a fejlesztési források átcsoportosításáról és a szakminiszternek minden elé kell tennie a kórházi várók, a kórtermek és a szociális helységek felújítását. 

Minden három évnél régebben felújított kórházban minden kórtermet, minden várótermet és minden szociális teret fel kell újítani

- szögezte le.

Véget kell vetni a kórházak adósságfelhalmozásának. A kormányfő hangsúlyozta: az Állami Számvevőszék súlyos jelentést fogadott el a kérdésről, az adósságfelhalmozás nem bocsánatos bűn, hanem komoly ügy, ez fedezet nélküli kötelezettségvállalás.

2020-ban egyetlen kórház sem halmozhat fel semmilyen adósságot

- erre utasította a kormány a szaktárca vezetőjét. Orbán Viktor elmondta, a miniszter minden eszközt megkap, hogy a kórházi adósságokat felszámolhassa. 

Egyeztetés folyik az szja-mentesség kiterjesztéséről a háromgyermekes anyákra is a családvédelmi akcióterv folytatásaként 

A kormányfő szerint ma a demográfiai kihívás jelenti a legfőbb problémát Magyarország számára. Ha "nem bevándorlókat akarunk, hanem magyar gyermekeket", és a magyar gazdaság képes a forrásokat megtermelni, akkor az egyetlen megoldás az, hogy a forrásokból minél nagyobb összeget a családok és a gyermeknevelés támogatására fordítsanak. Orbán Viktor azt szeretné, hogy a háromgyermekes anyákra is kiterjesszék a négygyermekes édesanyákra bevezetett személyijövedelemadó-mentességet. Az a cél, hogy a "családvédelmi akcióterv hegyében" az legyen, hogy 2021 január elsejétől azok, akik három gyermeket szültek és felneveltek, életük végéig ne fizessenek személyi jövedelemadót - mondta. Hozzátette: erőteljes szakmai egyeztetés folyik erről Varga Mihály pénzügyminiszterrel.

Nemzeti klímavédelmi tervet fogadott el a kormány

A kormány nemzeti energia- és klímavédelmi stratégiát fogadott el - mondta el Orbán Viktor.

A kormányfő kifejtette: nem szükségszerű, hogy bármilyen összeomlás következzen be a Kárpát-medencében, fenn lehet tartani itt a magyarok közös életét, de ehhez az kell, hogy a klímaváltozáshoz nyugodtan és tervszerűen alkalmazkodjunk. Ezt az alkalmazkodást meg kell kezdeni.

Közölte: van egy lépésekre lebontott terv, amely szerint 2030-ra a villamosenergia-termelés 90 százalékát karbonsemlegessé teszik, így az energia nagy részét Paks adná, a második legnagyobb forrás pedig a napenergia lenne.

Lehetséges, hogy Magyarország azon országok közé tartozzon, amelyek 2050-re klímasemleges gazdaság elérését célozzák meg, de ehhez 50 ezer milliárd forint kell.

A klímavédelem fontos, de drága dolog - mutatott rá.

A klímabajnokság élmezőnyéhez tartozunk. Megelőzzük a klímavédelmi politika tekintetében hazánk megelőzi Németországot, Hollandiát, Ausztriát

- mondta el a kormányfő.

A választási év lezárult

Az önkormányzati választással a választási év az lezárult. Tehát, ami előttünk van, a következő több mint két év, az már a kormányzásról kell, hogy szóljon és nem pedig a választásokról. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a kampányidőszak véget ért, és a kormány a maga részéről politikai kampányban, választási kampányban legközelebb majd 2022 január elseje után vesz részt. Addig minden erőnket a kormányzás mondjuk úgy, hogy apró munkájára, az országépítés lépéseire, apró munkáira fogjuk majd összpontosítani 

- szögezte le Orbán Viktor.

Készen áll a következő miniszterelnök-jelöltségre

Készen állok a következő miniszterelnök-jelöltségre - jelentette ki a kormányfő kérdésre válaszolva 

Közölte: bár a Fideszben még nincs döntés a nagyobbik kormánypárt 2022-es országgyűlési választásokon induló miniszterelnök-jelöltének személyéről, én viszont készen állok.

Hír TV - MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.
Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!