– Semmilyen provokációnak nem szabad felülni, ilyen háborús időkben a legfontosabb a stratégiai nyugalom – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának adott interjúban. A miniszterelnök a közmédia brüsszeli stúdiójában a EU-csúcsról jelentkezve elmondta, hogy nagyvonalúan kell kezelni az ingerült dolgokat, amiket Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mond.
Karácsonyi tűzsszünet
A békemisszió kapcsán jelezte, hogy több ország vezetőjével, így Törökország elnökével is tárgyalt, ami azért fontos, mert eddig a török elnök volt az eddigi egyetlen sikeres közvetítő a két fél között, amikor sikerült megállapodni a gabonaszállításokról.
– Legalább annyit hozzunk ki a helyzetből, hogy legyen egy karácsonyi tűzszünet. Ezért megpróbálom tető alá hozni, hogy az ortodox karácsony idején legyen tűzszünet és egy nagyszabású fogolycsere – tette hozzá. A kormányfő szerint mivel csak 2-3 napról van szó, így elesik az érvelés, miszerint egyik vagy másik fél előnyhöz jut.
– Egy karácsonyi tűzszünet arról szólna, hogy nem reménytelen egy rövidtávon elérhető béke – tette hozzá a miniszterelnök, majd jelezte, hogy sikerült rávennie az orosz elnököt, hogy támogassa a karácsonyi fegyvernyugvást, de szerint az ukránok is könnyen megváltoztathatják az álláspontjukat.
Két nagy változás
A miniszterelnök arról is beszélt, sok spekulációt lehet hallani annak kapcsán, hogy mi lesz Tump beiktatása után. – Most annyit látok, hogy addig még van hónap, és azért kell imádkozni, hogy ne essen baja – tette hozzá. Orbán Viktor kitért arra is, hogy a világban két fontos esemény zajlik párhuzamosan. Az egyik, hogy az erőviszonyok folyamatosan változnak az oroszok javára, a másik pedig, hogy megváltozik Washington, ami egy fontos állása a nyugati civilizációnak. Szerinte ez a két esemény a magyarokat óvatosságra int, ezért nem ugyanazt kell csinálni mint eddig, ami a nyugati vezetők álláspontja jelenleg. Ugyanakkor a nyitottság a változásra a nyugati nemzeti vezetők többségében már meg van. – Érzik, hogy egy tartós, biztonságos helyzetet kell létrehozni, ugyanis nehéz úgy erősnek lenni, hogy egy háború folyik a peremvidékén, nem tesz jót a gazdaságnak – magyarázta.
Káros paktum Brüsszelben
A világot nagyban meghatározó két változás az Európai Bizottság politikáján egyáltalán nem látható. A miniszterelnök elmondta, hogy Brüsszelben paktumot kötött az EP három-négy legnagyobb pártja, szerinte őket nem zavarja, hogy mi történik a brüsszeli buborékon kívül. Jelezte, hogy a paktum szerint kétszáz milliárd forintot kellene hazánknak Ukrajnába küldeni. – A legnagyobb bajok Brüsszelben vannak – tette hozzá.
Közölte, hogy Európa és Amerika együtt 310 milliárd eurót költött eddig a háborúra. Szerinte ebből az összegből lehetett volna fejleszteni a nyugat-balkáni országokat az EU-s szintre, vagy a migránsokat kibocsájtó országokat lehetett volna támogatni, hogy a bevándorlók ne induljanak be Európa felé, de lehetett volna fejleszteni Európa katonai képességeit, de oda lehetett volna adni a pénzt az európaiaknak, amivel az emberek sokkal jobban éltek volna. – Ebből a pénzből csodát lehetett volna tenni – fogalmazott Orbán Viktor.
A brüsszeli paktum kapcsán közölte, hogy ha bekövetkezik Ukrajna gyors felvétele az EU-ba, akkor a gazdák tönkre fognak menni, így az elkapkodott folyamat nem támogatható.
A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják, IDE KATTINTVA!