2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Globál

Következik:

Napi aktuális 05:00

Belföld

Nemzeti üdülési alapítvány: Nem szűnik meg a nyugdíjasoknak szóló Erzsébet-program

Nem szűnik meg a nagycsaládosoknak, a nyugdíjasoknak és a fogyatékossággal élőknek szóló Erzsébet-program - közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány csütörtökön, a sajtóban megjelent információkat cáfolva az MTI-vel.

  • Nemzeti üdülési alapítvány: Nem szűnik meg a nyugdíjasoknak szóló Erzsébet-program

A közleményben azt írták: a kormány eddigi legsikeresebb szociális üdültetési programja a jövőben is folytatódik. A 2020-as Erzsébet-program kiírásaira 2019. szeptember 15-től lehet pályázni.

Megjegyezték, hogy a Brüsszellel folytatott viták miatt az Erzsébet-utalvány rendszerén többször is változtatni kellett, a szociális üdültetés ennek ellenére is sikeresen és zavartalanul folytatódik.

Az Erzsébet-programban az elmúlt 8 évben 1,5 millió ember jutott üdülési lehetőséghez, köztük negyedmillió nyugdíjas, 60 ezer fogyatékossággal élő és mintegy félmillió nagycsaládos.

Az üdülés jelenleg is folyik, az idén csaknem 60 ezren pihenhetnek az utalványkibocsátás megszűnésének ellenére is - írta az alapítvány.

A héten több sajtóorgánum írt arról, hogy információjuk szerint megszünteti a kormány a nyugdíjasok szociális üdültetését.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!