2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Nemzeti Légió néven újjáalakul a Magyar Gárda

Nemzeti Légió néven újjáalakul a Magyar Gárda – jelentette be a Mi Hazánk Mozgalom elnöke. Toroczkai László hangsúlyozta: ugyan a Nemzeti Légió nem a korábban betiltott Magyar Gárda jogutódja, de eszmeiségének és szellemiségének örököse.

  • Nemzeti Légió néven újjáalakul a Magyar Gárda

A Jobbikhoz köthető Magyar Gárda pártmilíciára emlékeztető jellege, illetve a magyarországi cigánysággal kapcsolatos megnyilvánulásai miatt heves vitákat váltott ki annak idején. Megszűnéséhez is ez vezetett, ugyanis feloszlatását azzal indokolták, hogy az egyesület a tevékenységét az egyesületi joggal visszaélve végezte, működése pedig a cigány népcsoport szabadságának és jogainak sérelmével járt.

A Jobbikból kilépő politikusok által létrehozott Mi Hazánk Mozgalom május 1-i rendezvényén nem csak cigányoztak, de a Magyar Gárda felélesztését is megígérték.

 „A Jobbik pedig elárulta az általa létrehozott Magyar Gárdát”

- erről beszélt a Mi Hazánk elnöke, amikor, hivatalosan is bejelentette, hogy Nemzeti Légió néven újjáalakul a Magyar Gárda. Toroczkai László kiemelte, hogy az egyesületi bejegyzés alatt álló szervezet célja alapvetően a honvédelmi alapismeretek oktatása, a katonai hagyományok ápolása, illetve katasztrófahelyzetekben, az élet- és vagyonvédelem. Mint mondta, az elmúlt években súlyosbodtak azok a tényezők, amelyek korábban a Magyar Gárda megalakulásához vezettek.

Megkérdeztük a Jobbik frakcióvezető-helyettesét, hogy mit szólnak a Mi Hazánk Mozgalom lépéséhez és mit gondolnak arról, hogy Toroczkai László szerint a párt elárulta a Magyar Gárdát. Jakab Péter azonban minden kérdésünket hárította.

Toroczkai László a Mi hazánk Mozgalom elnöke közölte, hogy a rendőrségi tiltás ellenére mindenképpen megtartják a Törökszentmiklósra meghirdetett demonstrációjukat. Toroczkai László hozzátette: az ügyben a bírósághoz fordultak. Szerinte a demonstrációra azért van szükség, mert egy férfi terrorizálja az ott élőket.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti választáshoz szükséges húszezer aláírást a Fidesz–KDNP - jelentette be a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás azt mondta: a munkát folytatják, a cél, hogy minél több emberhez jussanak el.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

Április 30-án hirdeti ki másodfokú határozatát a Pécsi Ítélőtábla, a buszos ügy néven ismert perben. A vádirat szerint az eredeti árnál 666 millió forinttal többért vett Pécs használt tömegközlekedési járműveket. Első fokon a vádlottakat felmentették.
Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

Megvan Csire Zsuzsi temetésének időpontja

A múlt hétfőn elhunyt Csire Zsuzsi, a szívbeteg debreceni lány. A tragédiát követően, pénteken az édesanyja a közösségi oldalán tette közzé, hogy mikor lesz a fiatal lány végső búcsúztatása - írja a haon.hu.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!