2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

„Nem mások receptjeit kell követni”

A kampányban nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarországon egyetlen bevándorlásellenes politikai erő van, ez pedig a Fidesz–KDNP szövetsége – jelentette ki a Magyar Hírlapnak Kovács Zoltán államtitkár

  • „Nem mások receptjeit kell követni”

A kormánypártok kilátásai jók, de ahhoz, hogy valóban jól szerepeljenek, el kell menni vasárnap szavazni a Fidesz-KDNP-re, mert most kell megállítani a bevándorlást – fogalmazott a Magyar Hírlapnak adott interjúban Kovács Zoltán. A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár hangsúlyozta, a nemzeti érdek dönti majd el, hogy az EP-választást köve­tően milyen európai pártcsaládhoz kívánnak tartozni.

Milyennek értékeli a mostani EP-választási kampányt?

A bevándorláspárti oldal, a baloldal és a liberálisok mindent megtettek azért, hogy megpróbálják elnyomni azokat a hangokat, amelyek a lényegről akarnak beszélni. Teljes letámadással állunk szemben, hiszen minden korábbinál nagyobb a tétje a mostani választásnak. Az uniós voksolásnak nemcsak az a lényege, hogy egy-egy párt hány képviselőt tud majd az EP-be küldeni. Kulcskérdés az is, hogy az Európai Unió vezetőit milyen gyorsan lehet majd megválasztani, és a főbb uniós intézményeknek milyen lesz az összetételük. Erre mostanra mindenki ráébredt, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy a legfontosabb a migráció kérdése. Ugyan sokan próbálnak fellépni a bevándorlásellenes és szuverenista erőkkel szemben, de ez a kísérlet láthatóan megbukott.

Az osztrák kormányválságot hogyan fogadta a kabinet?

Osztrák belügyről van szó, és csupán egyvalaki hivatott eldönteni, hogy mi történjen a továbbiakban: az osztrák választó. Nyilvánvalóan az egyik oldalon egy vállalhatatlan és felelőtlen hozzáállásról beszélhetünk Heinz-Christian Strache alkancellár részéről, másfelől viszont egyértelmű, hogy új, feltehetően titkosszolgálati eszközöket alkalmazó szereplők jelentek meg a politikai színtéren. Nem gondoljuk, hogy ennek meghatározónak kell lennie az európai politika alakításában. A magyar kormány abból indul ki, hogy minden országban az állampolgárok hivatottak eldönteni, a politikai vezetés milyen irányt válasszon. Ezt befolyásolni külső hatalmak, érdekek által rendkívül veszélyes precedens.

Magyarországon kevesebb embert szokott megmozgatni az EP-választás. Mekkora részvételre számít most?

Egy politikus részéről nagy felelőtlenség ilyen típusú spekulációba belemenni, akár a részvételre, akár az eredményre vonatko­zóan próbál becslést tenni. Választást nem közvélemény-kutatások alapján és verbálisan kell megnyerni, mindent meg kell tenni azért, hogy a választópolgárokat elvigyük szavazni. A kormánypártok kilátásai jók, de ahhoz, hogy valóban jól szerepeljenek, el kell menni vasárnap szavazni a Fidesz-KDNP-re, mert most kell megállítani a bevándorlást. Nagyon fontos tényező, hogy több mint másfél millióan írták alá Orbán Viktor hétpontos programját, de majd az urnáknál születik meg a valódi döntés, amelynek tétje Európa, Magyarország, a gyermekeink és unokáink jövője.

A választás után eldől, hogy a Fidesz marad-e az Európai Néppárt tagja. Mi alapján döntenek majd, hogy a Néppártban vagy más pártcsaládban folytatják tovább?

Sokan feltételezik azt, hogy mindenféle spekulatív és pártpolitikai feltételek fogják ezt eldönteni. Ugyanakkor le kell szögezni: a Fidesz-KDNP számára a nemzeti érdek dönti el, hogy milyen csoporthoz kíván tartozni. A lényeg az lesz, hogy az EPP egy bevándorlásellenes álláspont és az európai keresztény kultúra megvédése mellett köteleződik-e el, vagy folytatódik a balra tolódása és az elsősorban az észak- és nyugat-európai tagpártokra jellemző baloldali-liberális elvek, értékek mellett teszi-e le a voksát. Utóbbi az önfeladását jelentené a Néppártnak és azoknak az értékeknek, amelyeket mi sajátunknak tartunk, és amelyekért annak idején Helmut Kohl német kancellár hívására csatlakoztunk a pártcsaládhoz.

Joseph Daul, az EPP francia elnöke viszont úgy látja, hogy Orbán Viktor lépett át egy határt az EU kritizálásával kapcsolatban, és ha ezt tovább folytatja a kormányfő, nem lesz helye a Néppártban a Fidesznek.

Ezt nem Joseph Daul fogja eldönteni, hanem az európai választók. Érdemes megemlíteni, hogy a minap Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a CNN-nek azt nyilatkozta, hogy az általa populistának, nacio­nalistának tartott pártok – nyilvánvalóan beleértve minket is – valamilyen érthetetlen oknál fogva szeretik a hazájukat, és ezért ostobának tartja őket. Az ilyen megnyilatkozások alapvetően kérdőjelezik meg ezeknek az embereknek az értékrendbeli stabilitását. Mindezek alapján nem meglepő az a kudarc, amely a Juncker-féle EB öt évét jellemzi.

Mikor kezdődhet meg az érdemi tárgyalás a Néppárt által felállított, a magyarországi jogállamiságot vizsgálni hivatott bizottsággal?

Meglátjuk, hogy egyáltalán szükség lesz-e erre. A választási kampányban kampányolni kell, mindenkinek azt tanácsoljuk, az utolsó napokban is dolgozzon azon, hogy a Néppárt minél jobb eredményt érjen el. A sikert egészen biztosan nem szolgálja az, ha egy választási kampányban akarnak vizsgálódni olyan ügyekben, amelyeket az elmúlt években már számtalan alkalommal megtárgyaltunk és tisztáztunk. Ráadásul ezek légből kapott és mondvacsinált ügyek.

Manfred Webert, az EPP bajor csúcsjelöltjét korábban támogatták. Miért vált hirtelen alkalmatlanná?

Az már tavaly novemberben is egyértelmű volt, hogy a két jelölt közül Weber az, akit inkább támogatunk. Ez viszont nem azt jelentette, hogy olyan jelölt mögé álltunk be, aki a magyar érdekeknek megfelelő álláspontot képvisel. Sajnálatos, hogy Weber úr a választási kampányban bármerre járt, mindig éppen azt mondta, amit hallgatósága hallani akart, ez viszont egy elvhű politikus esetében nem feltétlenül a legjobb ajánlólevél. Akkor pedig végképp tarthatatlanná vált a helyzet, amikor az EPP csúcsjelöltje kijelentette, a magyarok szavazatával nem kíván az Európai Bizottság vezetője lenni. Ez már nem is fog megvalósulni.

Pedig Weber programja több ponton egyezik a Fidesz politikájával. Hatékonyabb határvédelmet sürget, szigorúbban lépne fel a terrorizmus ellen, és lakástámogatást akar adni fiataloknak.

Weber tizenkét pontja közül egyik sem újdonság. A Fidesz-KDNP már évek óta konzekvensen arról beszél, hogy a szélsőséges iszlám megjelenése mekkora veszélyt jelent Európa számára. Emlékezzünk csak vissza: a miniszterelnök már 2015 szeptemberében javaslatokat fogalmazott meg az EU számára, majd letette a Schengen 2.0-t az asztalra, legutóbb pedig a hétpontos bevándorlásellenes programja irányult arra, hogy megállítsuk a migrációt és felszámoljuk az azzal járó veszélyeket.

 

Azt állítják, hogy a magyar ellenzéki pártok nem a magyarok érdekeit képviselik. Miért nem a magyar érdeket képviseli az, aki az éghajlatváltozás ellen akar küzdeni, fel akarja számolni a korrupciót vagy európai családi pótlék bevezetését szorgalmazza?

A kampányban nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarországon egyetlen bevándorlásellenes politikai erő van, ez pedig a Fidesz-KDNP szövetsége. Mindenki más bevándorláspárti, akik a pénzért és a hatalomért képesek lennének beengedni a migránsokat, és megszavaznának minden brüsszeli bevándorláspárti javaslatot – ahogy ezt jó néhány alkalommal tették eddig is. Ha megnézzük ezen pártok javaslatai­nak a tartalmát, mind-mind olyan baloldali-liberális pártok programpontjaival egyeznek, amelyekkel mi nem tudunk egyetérteni. Ez nem jelenti azt, hogy egy-egy témában, például a tisztességes európai bérek kérdésében ne lenne karakteres álláspontunk. Ugyanakkor nem a brüsszeli érdekeket kell itthon képviselni, mint ahogyan azt az ellenzéki pártok teszik. Mi 2010 óta egyértelművé tettük, hogy számunkra mindig Magyarország lesz az első, ez valamennyi konfliktus esetében így volt. Minden olyan esetben, amikor kiálltunk a magyar érdekek mellett, eredményt értünk el.

Nem lenne szükség pont az ilyen közös, egész Európát érintő ügyekben több uniós hatáskörre?

A nemzeti érdekek szolgálata itthon valósítható meg, nem mások receptjét kell követni. Néhány jól körülhatárolt és precízen megfogalmazott területen – például bizonyos gazdasági, védelmi és biztonságpolitikai kérdéseken – kívül nincs szükség további integrációra. A cél, hogy mindenki a saját országában a lehető leghatékonyabban elvégezze a tennivalóját, ekkor tud Európa is a leghatékonyabban működni.

Magyar Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!