2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Belföld

Nem került előzetesbe a Nem adom a házamat! vezetője

Nem helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság Póka Lászlót. A Nem adom a házamat! otthonvédő mozgalom vezetőjét hétfőn vették őrizetbe, mert a múlt héten azzal fenyegetőzött, hogy betöri egy bank kirakatát.

Az ügyészség szerint terrorcselekménnyel való fenyegetést követett el, és bűnismétlésre hivatkozva kérte előzetes letartóztatását. Póka László védője azt mondta: a bíróság indoklásában a többi között arra hivatkozott, hogy a férfi tette belefér a vélemény-nyilvánítás szabadságába. A döntés nem jogerős.

„A jogi eljárás folytatódik, az ügyész kifejtette: ragaszkodik hozzá, hogy én terrorcselekménnyel fenyegettem” – mondta a Hír Televíziónak Póka László. Szerinte nonszensz, hogy ha az ember elmondja a véleményét, és adott esetben követeléssel áll elő, az terrorcselekménynek számítson. „Ha ez így lenne, akkor gyakorlatilag a szabadságnak itt vége” – véli az otthonvédő.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!