A mostani hiányadat a tavalyinál magasabb, 2024 januárjában 54,4 milliárd plusszal zárt a költségvetés. Ugyanakkor a következő hónapokban már biztosan meg fog lódulni a hiány, ugyanis nagyobb állami kiadások, mint az állampapírok utáni kamatkifizetések csak februártól lesznek esedékesek. Tavaly már a második hónapban 1700 milliárdos mínuszban volt az államháztartás.
A szaktárca ismertetése szerint a központi alrendszer adó- és járulékbevételei az előző évhez viszonyítva 12,5 százalékkal magasabban teljesültek. Az aktív korúak mellett a nyugdíjasok is több pénzből gazdálkodhatnak 2025-től. A kormány a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzése érdekében idén 3,2 százalékkal emelt nyugdíjat fizet ki a nyugdíjasoknak, így januárban 499,2 milliárd forintot fordít nyugellátásokra. A gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést, az év első hónapjában a kormány 224,4 milliárd forintot fordított erre a célra. Ezen kifizetések összességében 51,1 milliárd forinttal múlták felül az előző évben azonos jogcímeken teljesített kifizetéseket. Babaváró támogatásokra 21,6 milliárd forintot költött a kormány 2025 januárjában, ez 3,4 milliárd forinttal haladja meg az egy évvel korábban folyósított forrásokat.
A kormány a fiatal munkavállalók életkezdésének támogatására akár 4 millió forintos, szabadon felhasználható, kamatmentes munkáshitel-konstrukciót dolgozott ki állami kezességvállalással. Hangsúlyozzák, hogy a kormány mindezt a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása, a költségvetési hiány és az államadósság csökkentése mellett valósítja meg. A 2025-ös költségvetést tavaly decemberben fogadta el a parlament, amelyben a tavalyi 4,8 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt 3,7 százalékra faragná le. Ennek megfelelően a pénzforgalmi deficitet idén 4122,9 milliárd forintra lőtte be.
Forrás: Világgazdaság
Foró: Canva