2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Belföld

Nagy összefogás: így segítenek az árvízi védekezésben

Megalakult a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács az Emberi Erőforrások Minisztériumában – számolt be a Hír TV tudósítója.

Az emberierőforrás-miniszter vezetésével megalakult a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács, amelyben Balog Zoltán mellett benne van még a Belügyminisztérium, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Baptista Szeretetszolgálat és a Katolikus Karitász képviselője. Ezek a szervezetek összefogva segítenek az árvízi védekezésben.

A tanács feladata, hogy a kormány által bejelentett veszélyhelyzetben összefogja és koordinálja az önkénteseket és a felajánlott adományokat – nyilatkozta a Hír Televízió helyszíni tudósítója. A kormány az ország teljes területét figyelve látja, hova kell több segítség akár személy-, akár pénzbeli szükségről van is szó, a tanács tehát abban segít, hogy minden egyes szükségben lévő területre jusson elég önkéntes és adomány is.

„A következő feladatokat fogjuk ellátni: összehangoljuk a gyűjtést, és összehangoljuk az elosztást, összehangoljuk a feladatokat, hogy ki milyen területen, hol, milyen munkát végezzen – fogalmazott Balog Zoltán. – A begyűjtött adományokról, mind a természetbeni, mind pedig a pénzbeli adományokról együtt, konszenzussal fogunk dönteni” – tette hozzá a tárcavezető.

A beérkező felajánlásokat, adományokat egységesítik, s létrehoztak egy központi segélyhívószámot és egy számlaszámot, amelyet a Kormány.hu oldalon lehet megnézni.

Egy órával a megalakulás után már el is kezdődött az összefogás. Ötven önkéntes ment a Margitszigetre segíteni az árvízi védekezésben.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!