2024. 04. 22. Hétfő Csilla, Noémi napja
Jelenleg a TV-ben:

Magyarok a Barcáért

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Nagy harc folyik a főpolgármesteri indulásért

Kálmán Olga szerint, Karácsony Gergely már minden létező politikai tisztségre pályázott és nem járt sikerrel, míg a Párbeszéd Társelnöke szerint ő, a DK jelöltjével szemben legalább nem pár hete találta ki, hogy főpolgármester akar lenni. Puzsér Róbertnek is megvan a véleménye az előválasztásban résztvevőkről. A publicista azt mondta: Kálmán Olga nem civil jelölt, Karácsony Gergely pedig egy politikus bűnöző.

  • Nagy harc folyik a főpolgármesteri indulásért

A politikai víziók terén nagy volt az összhang az előválasztás jelöltjei között a péntek esti vitán. Ugyanakkor az utóbbi hetek ellenzéki pengeváltása sem maradt el.

Kálmán Olga élesen bírálta Karácsony Gergelyt, amiért a politikus számos pozícióban mérette már meg magát az elmúlt időszakban.

Az IDEA Intézet legfrissebb felmérése szerint Kálmán Olga a legnépszerűbb ellenzéki jelölt az előválasztáson. A megkérdezettek 44 százaléka adná voksát a DK jelöltjére, míg Karácsony Gergelyt csak 26 százalék támogatná és Kerpel-Fronius Gábort valamivel kevesebb mintegy 18 százalék.

A Párbeszéd társelnöke pár órával a vita után azt mondta: más mérések más eredményt mutatnak és bízik a sikerben így nincs miért izgulnia. Karácsony Hangsúlyozta a pénteki eseményen is egyértelműen látszott, hogy neki egy határozott kész programja van, amit kihívóival szemben, nem az elmúlt hetekben talált ki.

Puzsér Róbert kampánya alatt egy pillanatig sem titkolta, hogy nem szimpatizál Karácsony Gergellyel. A független főpolgármester-elölt szerint, ha nem is lesz városvezető annyit már elért, hogy programot és identitást adott a többi ellenzéki jelöltnek.

Hangsúlyozta: Karácsony Gergelyt egy hitelét vesztett politikus bűnözőnek tartja. Kálmán Olga pedig szerint nem civil, mert Gyurcsány Ferenccel szövetkezik.

Hír TV

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!