2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Müller Cecília: Nem szabad belefáradnunk a járványba

Nem szabad belefáradnunk a koronavírus-járvány kezelésébe, mert legalább annyi van még előttünk, mint amennyi mögöttünk - figyelmeztetett az országos tisztifőorvos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

  • Müller Cecília: Nem szabad belefáradnunk a járványba

Müller Cecília azt mondta, az utóbbi héten szerte a világban megugrott az új fertőzöttek száma, és Magyarországon is napról napra egyre több a beteg és a halálos áldozat is.

Az országok különbözően kezelik a járványt, másként gyűjtik az adatokat, így azok nem összehasonlíthatók, de az emelkedő tendencia mindenhol látszik - tette hozzá.

A szakember szerint

a járvány első hullámában Magyarország nagyon sikeresen védekezett, "mindenki a helyén volt", az egészségügy, a hatóságok, az irányító szervek és legfőképpen a lakosság.

A járvány az első hulláma után egy rövid fellélegzést követően sokkal erőteljesebben indult újra, ám most nem szabad elfáradnunk, mert a járványból legalább annyi van még előttünk, mint amennyi mögöttünk áll - hangsúlyozta Müller Cecília.

A járvány megelőzésében és terjedésének lassításában a lakosság tud a legtöbbet tenni, és ebben mindenkire számít, hiszen a felelősség közös

- emelte ki.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az őszi időszak kedvez a felsőlégúti megbetegedések megjelenésének, előttünk az influenzaszezon is. A háziorvosokhoz eljuttatták az influenza elleni védőoltásokat - mondta, és arra kérte a krónikus betegeket, hogy igényeljék az oltást háziorvosuktól. A fiatalabbaknak egészségük megőrzése érdekében C- és D-vitamin szedését javasolta.

Müller Cecília hangsúlyozta:

az egészségügyi ellátórendszert felkészítették a betegek fogadására.

Kitért arra, hogy a koronavírus-betegek ellátására első körben kijelölt kórházak lassan telítődnek, ezért azokban megemelték az ágyak, és ehhez rendelve a szükséges eszközök számát is.

A második vonalbeli intézmények közül is már néhány részt vesz a betegek gyógyításában, így az ellátás mindenki számára biztosított. Az egészségügyi dolgozók átvezénylése is folyamatos - mondta az országos tisztifőorvos.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!