2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Ottó

Következik:

Szélesvásznú történelem - Egy szoknya egy nadrág 22:00

Belföld

Most akkor a béremelések ellen tüntet a PSZ?

Immár biztossá vált, hogy 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) mégis oktatással kapcsolatos demonstrációra hív a Belügyminisztérium elé – számolt be róla a Magyar Nemzet.

  • Most akkor a béremelések ellen tüntet a PSZ?

Diákok mögé bújva buzdítja tüntetésre a pedagógusokat a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke.

Most szombatra a diákok kezdeményezték a szervezést, ez az ő területük, ők próbálják ezt rendezni, mi a kollégákat arra kérjük, aki teheti, vegyen részt és segítse a diákoknak a tiltakozását, mert ők is segítették a mi munkánkat, amikor mi tiltakoztunk – hangoztatta Totyik Tamás a Heti TV Pirkadat című, január 10-i műsorában.

Totyik baloldali pártpolitikusi múltja alapján nem meglepő, hogy szakszervezeti köntösbe burkolva folytat kormányellenes tevékenységet. Miközben a PSZ honlapján található életrajzában elfogulatlan tanáremberként tüntetik fel Totyikot, arról nem tesznek említést, hogy korábban az MSZP egyik aktív helyi pártvezetője volt.

A teljes cikket a Magyar Nemzet Online-on olvashatják. 

FRISS: Trágársággal és hazugságokkal uszítanak a tanártüntetés szervezői

A PDSZ is megosztotta felületén az Egységes Diákfront szombati tüntetését beharangozó videóját, amelyben Perlaki-Borsos Noel azt mondja, hogy: „a kormány megígérte a 32 százalékos béremelést, és most el akarják venni! Basszák meg!”

A videó ITT tekinthető meg.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!