2020. szeptember 27.,
vasárnap, Adalbert napja

Merkely: A második hullámot rutinosabban tudjuk kezelni

Magyar Nemzet

2020. augusztus 10., hétfő 07:09

Merkely Béla professzor szerint az idő előtti lazítások miatt nőtt meg a fertőzések száma a környező országokban. A szakember szerint a járvány második hulláma már nem lesz olyan pusztító, mint az első.

– Véleményem szerint a környező országokban még az első hullám tombol, azaz itt azért nőhetett meg az igazolt fertőzöttek száma, mert sok helyen már akkor lazítani kezdtek a közösségi korlátozásokon, amikor az adatok ezt még nem indokolták. Azt tartom második hullámnak, amikor a járvány első szakasza után tartósan megnövekszik a vírus reprodukciós aránya – mondta el a Hetek című lapnak Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

 
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora Fotó: Kurucz Árpád
 

 

A professzor szerint a koronavírus-járvány második hulláma vélhetően a késő őszi–téli időszakra esik majd, amikor kedveznek a feltételek a vírus életben maradásának és szaporodásának.

– Szeptembertől több tényező – az iskolakezdés, a szabadságról való visszatérés, illetve a hűvösebb idő miatti hosszabb zárt térben tartózkodás – is hozzájárulhat a fertőzések megugrásához, így egy második hullám ősszel érkezhet meg – jósolt a professzor, aki szerint ha a magyarok betartják az óvintézkedéseket, akkor továbbra is szabadabban tölthetjük a nyarat, mint a környező országok. Hozzátette: ha nem leszünk kellőképpen elővigyázatosak, ha hanyagoljuk a távolságtartást, a maszkviselés zárt térben vagy nem ügyelünk a higiéniára, akkor nálunk is bármikor fellángolhat a járvány.

 

Az orvos úgy látja, az eddig megszerzett tudás birtokában a második hullám során sokkal gyorsabban és rutinosabban tudják majd meghozni és végrehajtani a szükséges intézkedéseket, és a halálozási arány is kisebb lesz.

– Ugyanakkor fontos az is, hogy minél többen beadassák majd maguknak az influenza elleni védőoltást, különösen a veszélyeztetettekre, vagyis a 60 év felettiekre, a krónikus betegségben szenvedőkre, illetve az egészségügyben dolgozókra, a pedagógusokra és a bolti eladókra gondolok itt

– hangsúlyozta Merkely.