2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Mercedes-Benz csuklós autóbuszokat adtak át Debrecenben

Debrecenben készre szerelt öt Mercedes-Benz Conecto G csuklós autóbuszt adott át az Inter Traction Electrics Kft. a helyi busztársaságnak.

  • Mercedes-Benz csuklós autóbuszokat adtak át Debrecenben

Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója emlékeztetett, hogy leányvállalatuk, az Intertanker Zrt. a helyi DKV Közlekedési Zrt.-vel közös konzorciumban vesz rész Debrecen autóbuszos közösségi közlekedésében.

A vezérigazgató szerint a közszolgáltatási szerződés keretében megvalósult együttműködéssel az egy kilométerre eső tényleges költséget tekintve Magyarország egyik leghatékonyabb közlekedési modelljét valósították meg.

Az együttműködés folytatásaként adták át azt az öt csuklós Mercedes-Benz autóbuszt, amelyet debreceni üzemükben szereltek össze - tette hozzá.

Kossa György jelezte azt is, hogy a Spanyolországból már folyamatosan érkező alvázakra hamarosan megkezdik az úgynevezett Mercedes-Benz Reform autóbuszok sorozatgyártását is, ebből a helyben kifejlesztett típusból jelenleg egy közlekedik Debrecenben.

Papp László, Debrecen polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a városban felértékelődött a közösségi közlekedés, a kapacitásokat bővíteni kell, egyebek mellett a városba települő nagyvállalatok igényeihez is igazodva.

A jelenleg intenzív fejlesztés alatt álló helyi ipari parkokban néhány éven belül mintegy tízezer ember fog dolgozni, amely újabb kihívást jelent a közösségi közlekedésben - jelezte a polgármester megemlítve, hogy az önkormányzat útfelújításokkal, egyirányúsításokkal, körforgalmak kialakításával segíti a közösségi autóbusz közlekedés fejlesztését.

Papp László megemlítette, hogy a jelenlegi Volvo autóbuszok tíz évesek, s az érvényes közszolgáltatási szerződés értelmében még két évig járnak a város utcáin, 2021-től megújult járműparkot kell üzembe helyezni Debrecenben.

Nagy Attila, a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. vezérigazgatója az öt új busz átvételekor elmondta: már csütörtökön megkezdődik a Mercedes buszokra kerülő gépkocsivezetők oktatása.

A járműveket a nagyközönség először hétvégén a Nagyerdőben, a Debrecen Drive járműipari kiállításon tekintheti meg, június 1-től pedig már utazhatnak is rajta.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

A parlamenti államtitkár hangsúlyozta: "Láthatóan idén sokkal több eljárást indítottak az oltások ellen és sokkal szervezettebbek. Álhíreket terjesztenek, részletes leírásokat tesznek közzé az interneten, hogyan kell akadályozni az oltás beadását. Ez óriási felelőtlenség."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!