2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Belföld

Megnehezíti a közlekedést a szajoli "bombamező"

Eddig 110 robbanóeszközt szállítottak el a tűzszerészek a Szajol és Püspökladány közötti vasúti szakasz felújításáról. Az első bejelentést három hete kapták.

A területen a második világháborúból maradtak hátra repeszgránátok, amelyek – ha felrobbannak – 100 méteres körzetben mindent elpusztítanak. A lőszermentesítés a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tájékoztatása szerint legalább öt napig tart még. Az érintett szakaszon buszok viszik az utasokat, ami jelentős fennakadást okoz a vasúti közlekedésben Budapest és Debrecen között.

„Jelenleg a Szajol és a Püspökladány közötti vasúti felújítás történik, ezen a szakaszon a műszerek jóval nagyobb lőszerszennyezettséget mutattak ki mint más részeken. Ez feltehetőleg azért történt így, mert a második világháború alatt egy lőszerszállító vagont ért itt találat, és ezért az elmúlt hetekben a Magyar Honvédség munkatársaival együtt itt folyamatos lőszermentesítés történt vágányzónán kívül, ahol körülbelül 140 kilónyi éles robbanótestet és körülbelül 300 kilónyi már kiégett robbanószert találtak” – mondta el Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

A parlamenti államtitkár hangsúlyozta: "Láthatóan idén sokkal több eljárást indítottak az oltások ellen és sokkal szervezettebbek. Álhíreket terjesztenek, részletes leírásokat tesznek közzé az interneten, hogyan kell akadályozni az oltás beadását. Ez óriási felelőtlenség."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!