2023. 11. 30. Csütörtök András, Andor napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Belföld

Megkapta csapatzászlóját a Magyar Honvédség Parancsnoksága

A zászlók minden korban a hazafiasság, a bátorság, az áldozatkészség, a nemzethez, a csapathoz, az eskühöz való hűség jelképei voltak - mondta Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka, amikor Áder János köztársasági elnöktől megkapta csapatzászlóját a Magyar Honvédség idén megalakult Parancsnoksága kedden, a honvédelem napján, a budai Várban.

  • Megkapta csapatzászlóját a Magyar Honvédség Parancsnoksága

Korom Ferenc szerint a csapatzászló teszi teljessé a katonai szervezet létezését, mert megtestesíti az összetartozást, és hirdeti azt a szellemi és erkölcsi értékrendet, amely köré bajtársi katona közösségük szerveződik.

"Minden zászló annyit ér, mint a közösség, amely a magasba emeli" - jelentette ki a parancsnok. A zászló, a múlt a jelen és a jövő egységének szimbóluma. A szervezet minden katonáját kötelezi jövőbeli feladatainak lelkiismeretes teljesítésére - hangzott el.

Korom Ferenc felidézte: 2019. január elsejével átalakult és újjászerveződött a honvédelmi vezetés rendszere, megalakult a Magyar Honvédség Parancsnoksága. Ez a képességbeli fejlődés teszi a honvédséget alkalmassá arra, hogy a kor biztonsági kihívásainak megfelelő modern haderővé váljon - tette hozzá.

A biztonság létezésünk elengedhetetlen feltétele,  nélküle nem lehet nyugodt, kiszámítható jövőt építeni - emelete ki. Ahhoz, hogy ezt a biztonságot garantálni tudja a Magyar Honvédség, motivált személyi állományra és korszerű haditechnikára van szükség - tette hozzá. 

Korom Ferenc azt mondta, hogy a megkezdett haderőfejlesztés az elmúlt majd fél évszázad legátfogóbb és legkomplexebb védelmi fejlesztése. Minden haderőnem olyan új eszközökkel gyarapodik, amelyekkel ütőképes lesz a hadsereg, amely a béke és biztonság zálogát jelenti - mondta. 

A motivált személyi állomány és korszerű haditechnika mellett viszont fontos a támogató hátország is - jelentette ki a parancsnok.

Az ünnepségen ismertették Áder János adományozó okiratát is. Ebben a köztársasági elnök úgy fogalmazott: a csapatzászló, mint a katonai becsület, bátorság és bajtársiasság jelképe. Mélyen gyökerezik a magyar katonai hagyományokban, egybeforrt hazánk honvédő és szabadságharcaival. A zászló alapvető szimbóluma honvédségének.

A történelmi múlt emléke előtt tisztelegve kifejezi a közösség összetartozását, a katonai eskü és az alakulat iránti hűséget, a haza védelme iránti feltétlen elkötelezettséget - fogalmazott Áder János az okiratban.

Szervezeti átalakítások nyomán idén január elsejével a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Magyar Honvédség (MH) integrációja megszűnt. A Honvéd Vezérkar és az Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) egybeolvadásával megalakult a Magyar Honvédség Parancsnoksága. Parancsnoka, az addigi vezérkari főnök, Korom Ferenc lett.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Radar – 100 éves korában meghalt Henry Kissinger + videó

Radar – 100 éves korában meghalt Henry Kissinger + videó

Henry Kissinger neve a világpolitika iránt érdeklődők számára biztos ismerős. A nemzetközi közéletre nagy befolyást gyakorolt. 2022-ben, még 99 évesen is ezrek várták felszólalását egy konferencián. A politikai zseni 100 éves korában halt meg.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Országszerte havazással indult a nap + videó

Országszerte havazással indult a nap + videó

Megbénította Budapestet a havazás. Az Útinform információi szerint: város-szerte hatalmas dugókat okoztak a csúszós-és havas utak, számos baleset történt. A BAH csomópontnál például keresztbe fordult egy busz. Közben a főváros térségében az Országos Meteorológiai Szolgálat már fokozott veszélyre figyelmeztet az ónos eső miatt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!