2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Mégis hajlanak az együttműködésre Gyurcsányékkal?

A korábbiakkal ellentétében már sem az MSZP, sem az Együtt–PM nem zárja ki kategorikusan a Demokratikus Koalícióval való együttműködést. A választások időpontját legkorábban egy hét múlva tűzheti ki a köztársasági elnök.

Magyar Bálint a Népszavának adott karácsonyi interjújában szorgalmazta, hogy az ellenzék közös listával szerepeljen a jövő évi választásokon. A liberális politikus szerint a programjukról nem feltétlenül kell megállapodniuk a pártoknak. Tóbiás József szerint el kell gondolkodni Magyar Bálint véleményén, de arról majd az MSZP és az Együtt–PM Szövetség fog dönteni.

A Demokratikus Koalíció a Tárki decemberi kutatása szerint a teljes népesség körében beérte, a biztos szavazók között pedig meg is előzte Bajnai Gordonék szövetségét.

„Legyen egy nagy együtt megállapodás, a nevünkben is benne van.” Az Együtt–PM Szövetség társelnöke azt állítja, ők sohasem zárkóztak el Gyurcsány Ferenctől. Juhász Péter azt mondta: akár még közös lista állítása is elképzelhető a DK-val annak érdekében, hogy leváltsák a Fideszt. Juhász Péter arra nem tudott válaszolni, hogy mikor valósulhat meg, hogy leülnek Gyurcsány Ferenccel, hogy milyen helyet adnának át a képviselőiknek.

Sem az MSZP-vel, sem a Fidesszel

„Vannak, akikkel az elmúlt három év tapasztalata alapján lehet korrekt együttműködést kialakítani, és vannak, akikkel nem lehet korrekt együttműködést kialakítani.” Az LMP társelnöke így reagált arra, hogy Mesterházy Attila hétvégi írásában úgy fogalmazott: nem zárja ki a korrekt, programalapú együttműködést az LMP-vel. Schiffer András szerint konkrét ügyekben eddig is együttműködtek az MSZP-vel, hangsúlyozta azonban, hogy a választásokon ellenfelekként indulnak, és sem velük, sem a Fidesszel nem kívánnak közösen kormányozni a választások után.

„Amikor konkrét ügyek voltak, akkor azokról természetesen tárgyaltunk a szocialistákkal az elmúlt három és fél évben. Ebben semmi újdonság nincs, Mesterházy elnök úr azt erősítette meg, ami eddig is volt – mondta Schiffer András. – Mi továbbra is nyitottak vagyunk arra, hogy a 2014-es választás után korrekt, programalapú együttműködés legyen a két párt, a két frakció között."

A választások időpontját legkorábban jövő héten tűzheti ki a köztársasági elnök.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Békemenet lesz június 1-jén

Békemenet lesz június 1-jén

Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval Békemenetet szervez június 1-jén a Margitszigeti Nagyrétre a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA).

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!