2020. augusztus 13.,
csütörtök, Ipoly napja

Megfelelő biztonsági előírások mellett zajlottak a pünkösdi szentmisék

Hír TV

2020. június 1., hétfő 12:23

Országszerte megtartották a pünkösdi istentiszteleteket és miséket, hónapok óta a hívek először járulhattak az oltárhoz személyesen is. Új szabályokat azonban több helyen is bevezettek a koronavírus-járvány miatt.

Ökumenikus istentiszteletet tartottak a keresztény egyházak vezetői

Közös pünkösdi istentisztelet tartottak a keresztény történelmi egyházak vezetői, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke pünkösdhétfőn a Budavári Nagyboldogasszony-, közismert nevén a Mátyás-templomban.

Az egyházi vezetők együtt imádkoztak a koronavírus-járvány áldozataiért, a betegeket ellátó orvosokért, ápolókért és hálát adtak Istennek a járvány enyhüléséért. A főpásztorok megemlékeztek a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulójáról és imádkoztak a nemzet egységéért.

Erdő Péter arról beszélt: a járvány idején "alkalmat kaptunk az Istentől, hogy felfedezzük, mi az igazán lényeges az életünkben". Ezekben a napokban tanúi lehetünk a fokozatos, óvatos újrakezdésnek, de ne ott kezdjük újra, ahol március elején abbahagytuk! - kérte a bíboros.

Bogárdi Szabó István kiemelte: 100 esztendeje szórták szét a magyar népet, 100 esztendeje "sok fájdalom közepette kell tanulnunk, miképpen tesz szabaddá az igazság és hogyan ébreszt reményt a kegyelem".

Fabiny Tamás azt mondta: pünkösdkor kezdődött az egyház története, ezért különösen fontos, hogy ezen az ünnepen "ökumenikus egységben tudunk imádkozni az oltárnál".

Hír TV