2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Megérkeztek az első ellenzéki reakciók a köztársasági elnök lemondása után

Az ellenzéki pártok képviselői és a baloldal megmondóemberei egymás után foglalnak állást a köztársasági elnök lemondásával kapcsolatban.

  • Megérkeztek az első ellenzéki reakciók a köztársasági elnök lemondása után

Gyurcsány Ferenc és pártja, a Demokratikus Koalíció a lemondás hírére azonnal kampányüzemmódba kapcsolt – írja a Magyar Nemzet.

A párt közösségi média felületein sorra jelentek meg a posztok, amelyben indítványozták, az európai parlamenti és az önkormányzati választásokkal egy időben közvetlenül válasszák meg a következő köztársasági elnököt is.

Donáth Anna, a Momentum elnöke a Facebook-oldalán két posztot is szentelt a mai eseményeknek. Az elsőben ismertette, hogy Novák Katalin lemondott a köztársasági elnöki pozíciójáról, majd pedig kijelentette, 

Novák Katalin után az a minimum, hogy Varga Juditból nem lesz EP-képviselőjelölt, és lemond országgyűlési mandátumáról.

Ezek után pedig a poszt végén rendkívül harciasan hozzátette, 

ma este üzenjük meg nekik minél hangosabban: ezzel nincs lezárva az ügy! Találkozzunk 18 órakor újra a Sándor-palotánál! 

Azonban egy nemsokkal később közzétett posztjában, amelyben Varga Judit távozásáról értekezett, a Momentum első embere már jóval visszafogottabb volt, és nem reklámozta a köztársasági elnök lemondásáért tartott tüntetést.

A Momentum Európai parlamenti képviselője, Cseh Katalin szerint

Novák Katalin és Varga Judit lemondása helyes döntés, de nem elég. Teljesen világossá vált, hogy a fideszes "gyermekvédelem" óriási hazugság: ha egy Felcsúton bejáratos személy követ el ilyen aljas bűncselekményt, neki kegyelmet adnának. Orbán Viktor kihátrált két kulcsembere mögül, de ezzel nincs lezárva az ügy!

Az EP képviselő emellett azt állítja, Novák Katalin kegyelmi botránya csak a jéghegy csúcsát jelenti, és további válaszokat követelt az ügyben. 

Az üggyel kapcsolatban az LMP frakcióvezetője és társelnöke, Ungár Péter is kinyilvánította véleményét. A politikus szerint Novák Katalin helyes döntést hozott, ugyanakkor döntésével nem tudja helyrehozni azt a kárt, amit a magyarok, elszenvedtek. 

Jogunk van tudni, az emberek magyarázatot várnak. A magyar polgárok megérdemlik, hogy a választott vezetőik, akiket ők közvetlenül vagy közvetve közjogi méltósággá választottak, magyarázatot adjanak nekik. Ha úgy döntött Novák Katalin, hogy távozásával sem adja meg nekik ezt a magyarázatot, akkor azt Orbán Viktornak kell megtennie.

– emelte ki Ungár Péter, majd hozzátette, ebben a helyzetben nem Novák Katalinról kell beszélnünk, hanem arról, hogy kinek mit kell tennie annak érdekében, hogy a magyar emberek bizalmát megszolgálják.

Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselő szerint Novák Katalin elismerte, hogy hibázott, ami helyes, ugyanakkor a politikus szerint a köztársasági elnök nem csak a kegyelmi ügyben hibázott, hanem elnökségének szinte minden napján, majd Varga Judit közéletből való távozásával kapcsolatban kiemelte, az egykori igazságügyminiszternek az a legnagyobb bűne, hogy segédkezett a magyar állam leépítésében.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A nap kérdése

A nap kérdése

Lesz következménye a francia elnök háborús retorikájának az európaiak biztonságára?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!