2023. 06. 08. Csütörtök Medárd napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:10

Belföld

Megbomlott a szakszervezeti egység

Az ellenzék azt a hamis látszatot kívánja kelteni, mintha minden munkavállaló egy emberként állna mögötte – mondta el Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában hétfőn.

  • Megbomlott a szakszervezeti egység

Az ellenzék azt a hamis látszatot kívánja kelteni, mintha minden munkavállaló egy emberként állna mögötte, mintha minden munkavállaló őket támogatná, de ez nincs így. Az ellenzék számára a téma pusztán ürügy, a szakszervezeti tagságot csak fel akarják használni saját politikai céljaik eléréséhez – mondta Palkovics Imre.  

Ha valaki túlórázik, azt ki kell fizetni, de a kollektív szerződés rögzíthet kevesebb túlórát is a törvény szerint. Ez a munka lenne a szakszervezeti munka igazi terepe, ahogy a három éves munkaidőkeret kiterjesztését is csak a szakszervezetek révén lehetne a munkaadóknak megvalósítani – véli a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke.

A teljes hazai szakszervezeti szféra a 4,5 millió hazai munkavállaló 10 százalékát fedi le. Ezen 4-500 ezer emberen osztozik a 6 nagyobb szakszervezeti szövetség. A demonstrációkban résztvevők reprezentativitása körülbelül 100 ezer fő munkavállaló, amihez hozzátevődnek az esetlegesen csatlakozó közszféra érdekképviseletei, őket viszont a túlóratörvény nem érinti – mutatta be a helyzet hátterét a Munkástanácsok vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Napindító - 80 éves Stefka István

Napindító - 80 éves Stefka István

Mintegy 50 éve újságíró, dolgozott a Magyar Televízió A Hét című műsorában is, műsorvezető, majd később főszerkesztő lett. Számtalan újságban írt és ír ma is. Ma 80 éves Stefka István.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!