A sajtószabadság magyar ünnepének előestéjén egy posztkommunista szájhős megfenyegette legjobb újságíróinkat, publicistáinkat. Fekete-Győr András propagandistának nyilvánított minden jobboldali szerkesztőt, műsorvezetőt, aki mást gondol a világról, mint ő, és előrevetítette, hogy amennyiben valamilyen balszerencse folytán hatalomhoz jut, az elhallgattatásunkkal kezdi. Hétköznap nem érdemelne többet egy politikai kalandor nagyotmondása, aki eléggé hátul kullog a Gyurcsány által irányított természetellenes kiválasztódás folyamatában, ami a miniszterelnök-jelöltséget illeti.
De március 15. nekünk, újságíróknak kétszeresen is ünnep. A nemzet szabadságának kivívása mellett a szólás- és sajtószabadság diadalára is emlékezünk.
Ebbe rondított bele szándékosan, Rákosit és Kádárt is megszégyenítve, az önjelölt népvezér.
Az egyetlen lényeges különbség a két példaképül választott diktátor és Fegyőr módszere között utóbbi mérhetetlen cinizmusában ölt testet. Kádárék a szovjet tankok békésnek álcázott árnyékában nem bíbelődtek magyarázatokkal. Aki nem volt velük, az ellenük volt. Később aki nem volt ellenük, az velük lett, csak nem volt rá szükség. A helyzet egyértelmű volt, mindenki tudta, hol a helye. Most viszont naponta temetik a sajtószabadságot a balliberálisok, mert más is meg mer szólalni mellettük. A valóságtól teljesen elrugaszkodott politikusok és valódi propagandistának állt médiamunkások állítják be hazugságnak azokat a híreket és véleményeket, amelyek akár a legkisebb mértékben is pozitív kicsengésűek a kormány tevékenységével kapcsolatban. Ezek egyike Fekete-Győr András, aki hatolt már be illetéktelenül szerkesztőségbe, hogy pártelnöki hatalmával visszaélve számonkérje az ott dolgozókat, miért írnak olyasmit, ami neki nem tetszik. Az általa oly sokszor elsiratott sajtószabadság legnagyobb dicsőségére.
Nagyon figyeljen oda erre az ávós tempóra mindenki,
mert azzal együtt, hogy antihősünk miniszterelnöki álmai nyilvánvaló önteltségéből fakadnak csupán, egyáltalán nem különb egyetlen vetélytársa sem a demokráciafelfogás vagy a jogállamiság tiszteletének kérdésében. Mind vagyonelkobzásról, börtönbe zárásról és egzisztenciális ellehetetlenítésről delirál, ha a pénzről és a hatalomról van szó. Márpedig közöttük csak erről van szó. Számukra a tíz év nemzeti kormányzás csupán véletlen baleset, amelynek okozóját keményen meg kell büntetni. És azok sem úszhatják meg, akik tevékenyen vagy csupán szavazataikkal elősegítették, hogy a posztkommunisták ilyen sokáig távol kerüljenek a konctól. Tőlünk féltik a demokráciát, bennünket vádolnak a jogállam lebontásával, szerintük mi számoltuk föl a sajtószabadságot, miközben azonnal földönfutóvá tennének bennünket, amint a legkisebb lehetőségük nyílna rá, és még a szánkat is befognák.
Sajnos mindent megtesznek újra, hogy a Föld kidőljön a sarkából, és
a multikulturális globalizmus baloldali ideológiája semmivel nem különb, mint a proletár internacionalizmus volt.
Ne feledjük, egy még hivatalban lévő amerikai elnököt ki lehetett tiltani a nyilvánosság tereiből. A jogállami demokráciára oly büszke nyugati országokban egyetemi tanárokat, sajtómunkásokat fosztanak meg állásuktól, jövedelmüktől csupán azért, mert jobboldaliak. Fegyőréknek tehát komoly nemzetközi segítsége is akad.
Bocsánat hát az ünneprontásért, de muszáj volt leírnunk: nem fog senkit eltiltani hivatásától a kicombosodott füstgránátos. Mert a ’48-as forradalmár és szabadságharcos elődeink példájából erőt merítve megakadályozzuk majd. Ha addig élünk is…
