2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Belföld

Már hatan vannak őrizetben a nizzai merénylet miatt

Újabb két gyanúsítottat, egy 25 és egy 63 éves férfit állítottak elő, s ezzel hatra emelkedett azon őrizetbe vettek száma, akiknek közük lehet a nizzai Notre-Dame-bazilikában három napja késsel elkövetett, három halálos áldozatot követelő merénylethez - közölték vasárnap rendőrségi források.

  • Már hatan vannak őrizetben a nizzai merénylet miatt

A két férfit szombat délután vették őrizetbe egy olyan ember otthonában, akit néhány órával korábban már előállították. Ez utóbbi egy 29 éves tunéziai állampolgár, akit azzal gyanúsítanak, hogy többször is találkozott az elkövetővel, Brahím Iszávival.

Még a merénylet napján, csütörtökön őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki térfigyelő kamerák felvételei szerint előző este az elkövetővel beszélt. Pénteken két másik embert, egy 33 éves és egy 35 éves férfit is őrizetbe vettek, akik szintén közvetlen kapcsolatban álltak a merénylővel és egymással is.

Az elkövetőt, a 21 éves tunéziai Brahím Iszávit még mindig nem tudták kihallgatni: válságos állapotban kórházban ápolják, miután a tett helyszínén a rendőrség éles lövésekkel ártalmatlanította. A férfi csütörtökön - az évnek azon a napján, amelyen a muszlim hagyomány szerint Mohamed próféta született - reggel a nizzai katolikus templomban Allah akbar felkiáltással két embernek, a 60 éves Nadine Devillers-nek és az 55 éves sekrestyésnek, Vincent Loques-nak elvágta a torkát, a 44 éves brazil állampolgárságú Simone Barreto Silvát pedig késsel halálosan megsebesítette.

Rendőrségi források szerint a tunéziai elkövető kedden érkezett Nizzába, és a térfigyelő kamerák felvételei alapján megállapítható, hogy szerdán feltérképezte a támadás helyszínét. A nyomozók szerint egyelőre korai lenne megmondani, hogy voltak-e segítői, illetve, hogy milyen motivációkkal érkezett Franciaországba. A támadónál talált két mobiltelefon kielemzése és a tunéziai szolgálatok nyomozása meghatározó lesz az ügyben.

Brahím Iszávi - akinek a hazájában köztörvényes bűncselekmények miatt volt már dolga a rendőrséggel - szeptember közepén indult el Tunéziából, Olaszországon keresztül érkezett Franciaországba, és illegálisan tartózkodott az Európai Unió területén.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!