2024. 10. 23. Szerda Gyöngyi napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális extra

Következik:

Napi aktuális extra 04:20

Belföld

Majdnem 40 kiló kábítószerrel akartak elindulni, amikor a rendőrök elfogták őket

Bűnügyi felügyeletben várja a büntetőeljárás befejezését az a két férfi, akik a nyomozás adatai szerint tavaly év elején egy Pest megyei ingatlanban kábítószert állítottak elő és csomagoltak be, amikor a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság felderítőinek közreműködésével rajtuk ütöttek. A rendőrök vádemelést javasolnak a feltételezett kábítószer-kereskedők ellen.

  • Majdnem 40 kiló kábítószerrel akartak elindulni, amikor a rendőrök elfogták őket

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói akkor fogták el a férfiakat, amikor egy autóval a csomagtartóban lévő több mint 39 kilogramm amfetaminnal el akartak indulni.

A nyomozók az autóval együtt lefoglalták a félkilós adagokra osztott, a szakértői vélemény szerint körülbelül 97 millió forint értékű amfetamint. A rendőrök ezután kutatást tartottak a házban, illetve több helyszínen is, ahol további öt kilogramm amfetamint, a kábítószer előállításához használt szereket, mobiltelefonokat, több százezer forint készpénzt és egy luxusautót is lefoglaltak. A rendőrök így 44 ezer adagnál is több kábítószert vontak ki a forgalomból.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a 44 éves T. Gábort és társát, a 48 éves S. Szabolcsot kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őket a rendőrök őrizetbe vették. Jelenleg mindketten bűnügyi felügyeletben vannak.

A BRFK vizsgálói a kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott ügyben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

Police.hu

Kép: Police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Összehívták a Nemzetbiztonsági Bizottságot + videó

Összehívták a Nemzetbiztonsági Bizottságot + videó

Október 28-ára, hétfőre összehívták a Nemzetbiztonsági Bizottságot, ahol megvizsgálják az október 23-ára tervezett fegyveres akció részleteit - erről beszélt Híradónknak Molnár Zsolt, a bizottság MSZP-s tagja.
Az utolsó interjú - a HírTV műsorán + videó

Az utolsó interjú - a HírTV műsorán + videó

A HírFM Magyar Hangok című műsorának adta élete utolsó interjútát Potápi Árpád János egy nappal halála előtt. A beszélgetés október 24-én 14 óra 30 perckor és 22 óra 40 perckor látható a HírTV műsorán.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!