2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Belföld

Magyarország az első az átoltottság terén az unióban

Óriási siker: hazánk került az uniós ranglista élére a felnőtt lakosság átoltottsága terén. Magyarország már egy ideje a második volt az uniós tagállamok között, azonban az aktuális állapot szerint sikerült megelőzni Máltát. Ez azt jelenti, hogy itthon már a felnőtt lakosság 21,6 százaléka kapta meg legalább az első oltását.

  • Magyarország az első az átoltottság terén az unióban

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ vasárnapi adatai IDE KATTINTVA elérhetőek. 

Az ECDC honlapján olvasható adatok szerint Magyaroroszágon a lakosság 21,6 százaléka kapta meg valamelyik koronavírus elleni vakcina legalább első adagját, míg a második adagot a felnőtt lakosság 6,6 százalékának adták be.

A második helyen van a valamivel több mint félmillió lakosú Málta (21,5/9,5 százalék), majd után az 5,5 milliós Finnország (17,5/2) és az 1,3 milliós Észtország (16,5/5,4) következik.

A sort Bulgária és Lettország zárja, ahol a felnőtt lakosság 6 és 5,4 százaléka kapta meg első oltását.

Az ECDC összesítése szerint az Európai Unió lakosságának 12,3 százaléka kapta meg valamelyik oltóanyag legalább első adagját vasárnapig bezárólag.

Még mindig a harmadik hullám felszálló ágában vagyunk

Magyarországon a veszélyeztetettségük miatt továbbra is a regisztrált idősek oltása van elől a sorban.

A kórházi oltópontokon Pfizerrel, a háziorvosoknál Sinopharmmal, AstraZenecával, és Modernával folytatódik az oltás. A kormány döntött az óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozók kampányszerű oltásáról is.

A bölcsődékben, családi napközikben, minibölcsődékben járóknál nekik egyrészt regisztrálni kell a vakcinainfo.gov.hu-n, de e a munkáltatójuknál is jelezhetik, hogyha szeretnének védőoltást

- erre már a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője hívta fel a figyelmet. Galgóczi Ágnes köztévének emellett azt mondta, jövő héten elkezdődik a pedagógusok oltása is: aki még nem regisztrált, de szeretne oltóanyaghoz jutni, hétfőig jelentkezhet. A szakember kiemelte, az ünnepek alatt is fontos a járványügyi és higiénés szabályok betartása.

Próbáljuk elkerülni a zsúfolt helyeket, a zárt helyeken tehát bevásárló központokban a másfél méteres távolságtartás, a maszkviselési szabály betartása illetve a kézfertőtlenítő használata, kézmosás a legfontosabb, és én azt gondolom hogy az elkövetkező időszakban nagyon fontos hogy csak a szűk családi körrel találkozzunk.

Galgóczi Ágnes hozzátette: még mindig a harmadik hullám felszálló ágában van hazánk, így várhatóan a következő hetek is nehezek lesznek.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.
Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!