2024. 10. 06. Vasárnap Brúnó, Renáta napja
Jelenleg a TV-ben:

Bayer show

Következik:

Trump vagy Harris? 22:25

Belföld

Magyar Péter reagált a Vogel Evelin-interjúra + videó

Pontosan úgy reagált Magyar Péter Vogel Evelin indexes interjújára, ahogyan azt a nő megjósolta. Hosszú bejegyzésében a Tisza Párt elnöke előbb megvádolta korábbi párját azzal, amit ő maga követett el volt felesége ellen, vagyis hogy hangfelvételeket készített róla. Majd azzal is, meggyanúsította, hogy a Fidesszel kötött alkut.

  • Magyar Péter reagált a Vogel Evelin-interjúra + videó

"A volt barátnőm, Vogel Evelin május óta zsarol engem és a Tisza Pártot. 30 millió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőlünk. Nemcsak tőlem, hanem a párt másik 5 kollégájától is követelte az említett összeget" - írta Magyar Péter a közösségi oldalán.

Magyar Péter szerdán a közösségi oldalán azt állítja: miután a zsarolását visszautasították, Vogel Evelin felvette a kapcsolatot a Fidesz alelnökével, Kubatov Gáborral és havi 5 millió forintos és egyéb juttatásokért cserébe elvállalta az indexen megjelent "hazug propaganda interjút".

"A kapcsolatunknak nem úgy és nem azért lett vége, ahogy az interjúban elhangzott, hanem a fenyegetései miatt, illetve azért, mert rájöttünk arra, hogy Evelin hang- és képfelvételeket készített a velem és a párt vezetőivel folytatott beszélgetéseiről és vitáiról" - fogalmazott a politikus, hozzátéve, szerinte a Fidesszel kötött "piszkos megállapodásának" részét képezi a hang- és képfelvételek átadása is.

Úgy folytatta, hogy amikor pár hete Radnai Márkkal, a Tisza Párt alelnökével szembesítették Vogel Evelint azzal, hogy több forrásból tudomásuk van az állampárttal kötött "undorító, az orosz titkosszolgálatokat meghazudtoló megállapodásáról" és arról, hogy 11 órányi felvételt adott át Kubatovéknak. Magyar szerint Vogel meglepődött, de semmit nem tagadott.

Hangsúlyozta, hogy Vogel Evelint a történtek és a fenyegetései ellenére az utolsó pillanatig meg akarták óvni a büntetőjogi és politikai következményektől, megkérték, hogy próbáljon kifarolni a Fidesz vezetésével megkötött megállapodásból, de ő láthatóan másképp döntött.

"Ebben a helyzetben nem tehetek mást, mint hogy feljelentést teszek zsarolás bűntette miatt az illetékes hatóságnál.

Milyen érdekes, hogy valakinek eszébe jut annak a propagandának interjút adni, amely tavasszal egy hónapon keresztül gyalázta a saját édesanyját" - emelte ki Magyar Péter.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!