2023. 12. 01. Péntek Elza napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Belföld

Magánszemélyekre is kiterjesztené a magáncsődöt a Jobbik

Magánszemélyeknél is bevezetné a magáncsőd intézményét a Jobbik úgy, ahogy az már az üzleti életben régóta működik.

Z. Kárpáti Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese szerint egy jogvégzett szakember közvetítene a bankok és az adós között, ő segítene elérni egy új megegyezést, adott esetben például hosszabb futamidővel és vállalható törlesztőrészlettel. Ugyanakkor közvetítene a munkaerőpiac felé is.

„Nem felejthetjük el, hogy az elszegényedés, az eladósodás nagyon sokszor együtt jár a munkahely elvesztésével, egyikből következik a másik. Tehát azt is nagyon fontosnak tartjuk, hogy a munkaerő-piaci réseket feltárva ingyenes átképzési lehetőségeket biztosítva a lehető legtöbbek számára, akik erre nyitottak, munkahelyet, munkalehetőséget, jövőképet biztosítsunk. A Jobbik a rend pártjaként nem titkolja, hogy azokon szeretne segíteni, akik akarnak dolgozni, akik a társadalom hasznos tagjai, illetve azzá szeretnének válni” – mondta Z. Kárpáti Dániel.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Radar - Közlekedési gondokat okozott a havazás + videó

Radar - Közlekedési gondokat okozott a havazás + videó

Csütörtökön Magyarországra is megérkezett az idei tél első nagyobb havazása. Azonban nem csak hazánk közlekedésében okozott problémákat a hó, több országban is utakat zártak le, valamint a hatóságok figyelmeztették a lakosságot a veszélyes útviszonyok miatt.
Radar - Ismét hullanak a rakéták + videó

Radar - Ismét hullanak a rakéták + videó

A Hamász már a tűzszünet lejárta előtt rakétatámadást indított Izrael ellen és a válasz sem maradt el. Az Izrael és Hamasz közötti háború így az 56. napjához érkezett.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!