2023. 09. 25. Hétfő Eufrozina, Kende napja
Jelenleg a TV-ben:

Napirend előtti felszólalások

Következik:

Sajtóklub 15:20

Belföld

Lerakták az első honvédelmi sportközpont alapkövét Balassagyarmaton

Lerakták az első honvédelmi sportközpont alapkövét pénteken Balassagyarmaton. Simicskó István, hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos az ünnepségen azt mondta, az esemény egy új korszak kezdetét is jelképezi a magyar fiatalok hazafias és honvédelmi nevelésében.

  • Lerakták az első honvédelmi sportközpont alapkövét Balassagyarmaton

A kormánybiztos közölte: a kormány döntése alapján valamennyi járásban épül majd honvédelmi sportközpont. Az első ütemben 40 településen mérték fel a helyszíneket, a programhoz az önkormányzatok biztosítják a közművesített telkeket.

Három ütemben valósulnak meg a beruházások, az első öt helyszínen már kiválasztották a kivitelezőket.

A létesítmények fő célja, hogy erősítsék a sportlövészetet, de küzdő- és technikai sportokat is lehet majd ezekben gyakorolni, és a sportközpontok kiválóan alkalmasak lesznek arra is, hogy építsék a helyi közösséget - mondta Simicskó István.

A kormánybiztos hangsúlyozta: a honvédelmi sportközpontok erősítik a gyerekek, a fiatalok kötődését a szülőföldhöz, a hazához, így a létesítmények a hazafias nevelés egyfajta intézményi központjai is lesznek.

A Nógrád megyei Balassagyarmaton az Ipoly-parti részen, az uszoda közelségében épül meg jövő nyárra a 10 lőállásos, 50 méteres sportlőtér kiszolgáló helyiségekkel, közösségi klubbal és oktatótermekkel egy csaknem hétezer négyzetméteres telken, a kivitelező a Trend Építő Zrt. lesz.

Az első honvédelmi sportközpont alapkövét Simicskó István, Balla Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Csach Gábor (Fidesz-KDNP), Balassagyarmat polgármestere tette le.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!