2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

A szabadság bolond körei 11:00

Belföld

Lepkeper: vesztett az ügyészség

Egy hajdúsági gazdától másfél milliárd forint kártérítést követeltek természetkárosításért. A Debreceni Törvényszék szerint nem bizonyítható, hogy az alperes kiirtotta egy igen ritka lepkefaj több ezer egyedét, hiszen nem tudni, hogy a rovar pontosan hol él. A lepkepert első fokon veszítette el az ügyészség.

Két évvel ezelőtt döntött úgy Gabnai Ernő kokadi gazda, hogy elvadult földterületét rendbe teszi, és állatokat tart rajta. Az erdészeti hatóságtól meg is kapta az engedélyt, majd nekilátott a munkának.

Fél év múlva a rendőrség közölte vele, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park feljelentette természetkárosításáért. Újabb fél év elteltével az állam megsemmisítette a fakivágási engedélyét, az ügyészség pedig másfél milliárd forint kártérítést követelt tőle, amiért kiirtotta a rendkívül ritka keleti lápi bagolylepke hatezer hernyóját.

A Debreceni Törvényszék tanúként hallgatta meg a lápi bagolylepke legelismertebb szakértőjét, de ő sem tudta megmondani, hogy a rovar pontosan hol él. Gabnai Ernő földjén a természetvédelmi őr nem látott ilyen lepkét vagy hernyót.

„A bíróság azt állapította meg, hogy nem bizonyítható, hogy a keleti lápi bagolylepke akármilyen fejlődési alakzatban az adott területen az alperesi tevékenység végzésének időpontjában jelen volt” – ismertette a részleteket Sarkadi Anikó bíró a Debreceni Törvényszéken.

Gabnai Ernő az ítélet az ítélet hallatán megkönnyebbült. Nem tudott volna ennyi pénzt összeszedni sem a családjától, sem a rokonoktól. „Nagyon nagy megnyugvás, hogy az egész keresetet elutasította a bíró” – kommentálta.

A törvényszék az alperes részére járó perköltséget pedig 12,7 millió forintban állapítja meg.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészségnek 15 napja van eldönteni, hogy fellebbez-e.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!