2024. 10. 22. Kedd Előd napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

4 nap - Kádár János árulása 03:00

Belföld

Lejárató kampány zajlik a Balaton ellen

Méltánytalan hecckampány, ami a Balatonnal, az ott dolgozókkal és az ott vállalkozókkal, de legfőképp az oda érkező vendégekkel szemben zajlik egy ideje a sajtóban – erről Laposa Bence beszélt az InfóRádióban. A Balatoni kör elnöke szerint: a vendégszám és az árbevétel növekszik, ami azt a benyomást kelti, hogy a Balaton köszöni szépen, jól van.

  • Lejárató kampány zajlik a Balaton ellen

Szerencsére vészhelyzet nincs a Balatonnál, sőt azt gondolom az elmúlt hetek kifejezetten erősek voltak – mondta Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke.

Pedig a baloldal folyamatosan épp az ellenkezőjét állítja, hangsúlyozta Laposa Bence az InfoRádió Aréna című műsorában. A Balatoni Kör elnöke elmondta: a vendégszám és az árbevétel növekszik, ami azt a benyomást kelti, hogy a Balaton köszöni szépen, jól van. A baloldal folyamatos lejáratókampányt folytat, ami nem tett jót a vállalkozásoknak. A magyar média bizonyos részének kifejezetten ellenséges a hozzáállása a Balatonhoz, hangsúlyozta Laposa Bence.

Olyan legendák terjednek, hogy Horvátország olcsóbb, de aki a legalapvetőbb matematikai műveletekkel tisztában van és elmegy bárhová Horvátországban, beszorozza az árakat az aktuális árfolyammal, rájön, hogy ez egész egyszerűen nem igaz, szögezte le az elnök. Az idéi balatoni szezon a legjobb turisztikai év lesz, erről már Gulyás Gergely beszélt a Kormányinfón.

Hogyha megnézzük a számokat akkor azt tudjuk mondani, hogy a főszezonban eddig több mint 700 ezer vendége volt a Balatonnak. Június elseje és július közepe között 2 millió 400 ezer vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyek 〈...〉 Tehát vagy rekordbeállítás vagy rekorddöntés lesz ebben az évben – hangsúlyozta Gulyás Gergely.

A strandok is hozták a tervezett jegybevételt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Csárdi Antal nem csatlakozik a Tisza Párthoz, a Duna Párt pedig szerinte nem létezik + videó

Csárdi Antal nem csatlakozik a Tisza Párthoz, a Duna Párt pedig szerinte nem létezik + videó

em hiteles, amit Csárdi Antal a választás után hónapokkal előad - így reagált Vitézy Dávid a volt LMP-s politikus vádjaira, aki szerint pártja háttéralkukat kötött. Csárdi Antal függetlenként folytatja tovább, de állítása szerint sem a Tisza párthoz, sem pedig a Magyar Péter által emlegetett Duna-formációhoz nem csatlakozik, szerinte ez utóbbi nem is létezik.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A magyarok 1956 óta a szabadság népe + videó

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A magyarok 1956 óta a szabadság népe + videó

A magyarok 1956 óta a szabadság népe, az a nép, amely ma is éberen reagál minden idegen beavatkozásra, amely a nemzeti szuverenitását sérti - mondta a honvédelmi miniszter a tárcának és a Magyar Honvédségnek az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából rendezett központi ünnepségén, hétfőn Budapesten.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!