2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Belföld

Leégett egy ház Somogy megyében

Meghalt egy férfi, miután kigyulladt a háza Nagyszakácsiban. Mentőhelikopter is jött érte, de már nem tudták megmenteni az életét. A helyi tűzoltók három vízsugárral oltották el a lángokat.

  • Leégett egy ház Somogy megyében

Nem tudni, mitől gyulladt ki a nagyszakácsi családi ház. Az ott lakó férfit ki kellett menekíteni a lángok közül, de az életét már nem tudták megmenteni, pedig mentőhelikoptert is riasztottak hozzá. Az egyik szomszéd hívott segítséget.

„Éppen három házzal odébb tartottam, amikor láttam, hogy rossz helyen jön a füst a házból, megálltam és észleltem, hogy ég a ház. Bemenni nem lehetett, nagy volt a láng, nagy volt a füst” – mesélte Ács Tihamér.

Úgy tudjuk, hogy az előszobában robbant fel a palack, a tűzoltók a konyhában találtak rá. A házból kimentették a ház tulajdonosát is, akkor akkor még életben volt.

„A tűz átterjedt az előszobáról a konyhába, illetve a szomszédos helyiségekre is, ugyanis az ajtók is nyitva voltak, illetve a tetőszerkezet is károsodott az eset során” – mondta Mihályka Szabina, a Somogy megyei katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Információink szerint az áldozat már régóta egyedül élt. Hozzátartozóit értesítették a helyiek a tragédiáról.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!