Lázár János elmondta, hogy Sopron kitörési pontja az M85-ös gyorsforgalmi út megépítése volt, amelynek záró szakaszát tavaly decemberben adták át. Az elmúlt években a csornai szakasz megépítésétől kezdve mintegy 400 milliárd forintot költöttek az út megépítésére.
A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a következő egy évben mintegy 6 milliárd forintból állami tulajdonban lévő belterületi utakat újítanak fel.
Részletezte: felújítják a 84-es út mintegy 1,7 kilométeres szakaszát a virágvölgyi körforgalomtól a város határáig 790 millió forint értékben. A Csengery utca közel 2 kilométeres szakaszát 500 millió forintból fejlesztik, megépítik a Balfi út egy kilométeres szakaszát 1,3 milliárd forintból, és fejlesztik a Kisvárkerületet 1,6 milliárd forintból.
Mindezek mellett a Fertőrákos és Balf közötti út mintegy 15 kilométeres szakaszát is felújítják 600 millió forintból - mondta, hozzátéve, hogy a soproni önkormányzat ezen felül saját erőből, 1,9 milliárd forintból további útfelújításokat is végez.
A Fertő tó magyar oldali fejlesztésével kapcsolatban Lázár János azt mondta, hogy Sopron számára is olyan viszonyokat és lehetőségeket kívánnak teremteni, mint ami Burgenlandban van.
"Nem a környezet lerombolása a cél" - mondta, leszögezve, hogy a kormány Sopronnal a békés megoldásban érdekelt.
Húsvétra szeretnék visszaadni az északi kikötőt a horgászoknak és a vitorlásoknak. Parkolót kell létesíteni a területen, konténereket kihelyezni, és a bejutáshoz szükséges utat megépíteni.
Lázár János elmondta, hogy felkérte Barcza Attilát, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselőjét, hogy az ő vezetésével próbálják összhangba hozni a további fejlesztési tervek kidolgozásához a város és a civil aktivisták elképzeléseit. "Legyen több olyan fórum, több olyan beszélgetés, ahol nyílt vagy zárt körben a lakossággal is együttműködve kialakítanak egy fejlesztési koncepciót" - emelte ki.
Az építési és közlekedési miniszter kitért arra is, hogy a soproni önkormányzat mintegy tíz új autóbusz beszerzését kérte. Közölte: készek megvizsgálni, hogy ez hogyan lehet elektromos vagy alacsony környezeti terhelésű jármű - mondta.
Hozzátette, hogy a következő egy évben ezer új autóbuszt vásárol a MÁV-Volán csoport, ötszázat idén, ötszázat jövőre.
Lázár János beszélt arról is, hogy a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. a város legnagyobb adófizetője és munkáltatója. Leszögezte, hogy a vasúttársaság jól végzi a munkáját, így a kormány szeretné, ha a jelenlegi 450 kilométer helyett 1200 kilométernyi pályát üzemeltetne a jövőben.
A miniszter hangsúlyozta, hogy az M85-ös gyorsforgalmi út megépítése egy kitörési pontja volt a városnak, de szükséges egy olyan iparágat is keresni, amely növeli a város adóbevételét. Egy nagyívű fejlesztési javaslatot szeretnének a miniszterelnök asztalára tenni, ami az ÉKM, a GYSEV, a GYSEV Cargo, a MÁV és a soproni önkormányzat együttműködésén alapszik - mondta.
Hozzátette, hogy a jövőben annak a lehetőségét vizsgálják meg, hogy a GYSEV Cargo szomszédságában lévő, önkormányzati tulajdonú 30 hektáros ipari park hogyan hasznosulhat logisztikai és raktárbázisként, egyfajta átrakó állomásként kelet és nyugat között.
A miniszter a belvárosi műemléki ingatlanokkal kapcsolatban azt mondta: meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogy a bent lakók hogyan szerezhetnek tulajdont, és hogyan újíthatják fel könnyebben az ingatlanokat.
MTI