2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Belföld

Lajos Tamás: Folyik az oktatás, egy hangos kisebbség generálja a vitákat

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) folyik már az oktatás, egy hangos kisebbség generálja a vitákat - mondta el Lajos Tamás, az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriumának tagja, operatőr, producer hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

  • Lajos Tamás: Folyik az oktatás, egy hangos kisebbség generálja a vitákat

Kiemelte: a hallgatók több mint 90 százaléka beiratkozott és aktiválta a félévét, az oktatók jelentős része bejelentette, hogy folytatja a munkát. Emellett vannak olyan oktatók is, akik nem szeretnének tovább tanítani az egyetemen.

Kitért arra is, hogy az oktatás 3-4 helyen folyik az egyetemen, a blokád alatt lévő Vas utcában van a legkevesebb tanóra. "Már amennyire ezt blokádnak lehet nevezni, ezt a pár diákot, aki ott randalírozik" - jegyezte meg.

Hangsúlyozta:

a fenntartó alapítványnak nem dolga, hogy beleszóljon az oktatás kérdéseibe, a feladata az, hogy minél jobb körülményeket biztosítson a munkához. Mindenki tegye a dolgát és minden rendben lesz

- jelentette ki.

A műsorban elhangzott: a Színház- és Filmművészeti Egyetemen a sztrájkbizottság megkezdte a tárgyalásokat. Lajos Tamás elmondta, hogy a követelések jelentős része politikai színezetű, ami a kuratóriumnak és a kormányzatnak szól, ugyanakkor sztrájkolni a munkáltató ellen lehet. "Mi nem vagyunk az egyetemi oktatóknak, pláne nem a hallgatóknak munkáltatói, tehát ellenünk nem lehet sztrájkolni" - hangsúlyozta a kuratórium tagja.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!