2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Belföld

Kunhalmi: Az MSZP jól cselekedett a videó elkésztésével

Újra leforgatná az MSZP-s kamuvideót a szocialisták választmányi elnöke. Kunhalmi Ágnes arról beszélt: a kormány próbálja elfedni az ágyfelszabadításról szóló történeteket, ezért támadja a pártot. A politikus megerősítette: újra elkészítené a hozzátartozókkal készített videókat. Ennek része volt az a felvétel is, amelyben Korózs Lajos egy magát mentőtisztnek kiadó nővel beszélgetett.

  • Kunhalmi: Az MSZP jól cselekedett a videó elkésztésével

A magát önkéntes mentőápolónak nevező Németh Athina azt állította, hogy az általa ápolt 10 hazaküldött betegből 9 meghalt a kórházi ágyfelszabadítások miatt. Az azóta törölt MSZP-s videóban szereplő nőről kiderült, hogy nem szerepel egy egészségügyi nyilvántartásban sem, és egészségügyi végzettségét sem igazolta.

A videót készítő szocialista politikus munkatársaira hárította a felelősséget, a párt pedig egy nap alatt lefolytatta a belső vizsgálatot.

Újra leforgatná az MSZP-s kamuvideót a szocialisták választmányi elnöke.

A Kunhalmi Ágnes arról beszélt: a kormány próbálja elfedni az ágyfelszabadításról szóló történeteket, ezért támadja a pártot. A politikus megerősítette: újra elkészítené az elhunytak hozzátartozóival készített videókat. Ennek része volt az a felvétel is, amelyben Korózs Lajos Németh Athinával beszélgetett.

Hát újra leforgathatni újra leforgathatja a videót, ha nem publikálja.

- reagált Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője. Az MSZP-s Horváth Csaba azt mondta, ő már nem készítene beszélgetést Németh Athinával. Ezzel ért egyet párttársa is: Mesterházy Attila szerint egy ilyen esettel az ügyet is lejáratják.

Ez már a második felvonása a baloldali kamuvideó-botránynak

- hívta fel a figyelmet a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A 2013-as bajai időközi választáson a szocialisták a kormánypártok szavazatvásárlásáról jelentettek meg egy felvételt. Rövid időn belül azonban kiderült, hogy a filmet a DK egyik tagja készítette el az MSZP megrendelésére.

Lépésről lépésre, több héten keresztül, szisztematikusan építette fel a baloldali sajtó a Németh Athina, álmentős beszámolóira alapozott kormányellenes propagandát – erről már a Magyar Nemzet írt. A lap rávilágított: a csaló nő által egyre színesebben előadott történetben folyamatosan nőtt az elhunyt betegek száma, akik a koronavírus miatti „kórházkiürítések” során haltak meg. Hozzátették: a videóban emlegetett páciensek közül pedig egyről lehet tudni, hogy valójában létezett.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!