2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Kövér László: Minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik

Máté evangéliuma nemcsak arra figyelmeztet, hogy minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik, hanem a hitet is élteti mindannyiunkban, hogy a lélekben önmagára találó nép lélekszámban is gyarapodásnak indul - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Taksonyban, az új református templom és közösségi ház felszentelésén.

  • Kövér László: Minden önmagával meghasonlott ország elnéptelenedik

"Ezen bizodalmunkat erősíti az új templom, amelynek felépítését támogatta a keresztény értékrendjét nem feladó magyar kormány és támogatta az Európai Unió is, amelyet holnap szavazatainkkal megsegíthetünk, hogy ne veszítse el önmagát, hogy visszataláljon gyökereihez" - tette hozzá Kövér László.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a történelem tanulsága szerint a magyar nemzet életében fontos a keresztyén hit. "Azt is mondhatnánk: nem hisszük, hogy lesz olyan-amilyen Európa, ha nincs benne keresztény és keresztyén életerő" - fogalmazott.

Kövér László felhívta a figyelmet arra, hogy amíg Európa nyugati felén egymás után kapnak lángra a templomok, vagy világi célokra és más vallások szolgálatába adják át őket, addig Taksonyban templomot épített egy olyan közösség, mely Isten közelségében, hitből és hit által akar élni.

A templom felszentelése alkalmából Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, melyben elmondta a taksonyi reformátusok háromszáz évet vártak arra, hogy önálló templomuk és hozzá kapcsolódva beiktatott lelkészük legyen.

A templom lelkipásztorává Stefán Attilát iktatta be Takaró András, a Délpesti Református Egyházmegye esperese.

A taksonyi református gyülekezet Békesség Háza nevet viselő temploma és közösségi háza 322 millió forintból épült fel, melyet közösségi adományokból, egyházmegyei, önkormányzati és 292 millió forintos állami támogatásból fedeztek.

A közösségi ház földszinttel és tetőtérrel rendelkezik, a templomtérhez karzat és torony kapcsolódik. A két épületrész együttes területe 438 négyzetméter, itt egy időben tarthatnak gyermekfoglalkozásokat és istentiszteletet, valamint szeretetvendégséget és a gyülekezet vendégeinek éjszakai szállást is tudnak biztosítani.

A templomnak helyet adó telket egy taksonyi család adományozta és a beruházás kezdetén a közösség egy másik tagja tízezer eurót ajánlott fel a templomépítésre. Szintén adományokból telepítettek napelemes rendszert és hangosítást, valamint a gyülekezet felajánlásaiból vásárolták a belső berendezést.

 

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!