2024. 03. 30. Szombat Zalán napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Kövér László: a ruszin nép számíthat a magyar nemzet támogatására

Ruszin Művészet Remekei címmel nyílt kiállítás szombaton, a budapesti Stefánia Palotában, ahol tárgyi emlékek és képzőművészeti alkotások mutatják be a ruszin hagyományokat és örökséget.

  • Kövér László: a ruszin nép számíthat a magyar nemzet támogatására

A mai kiállítás egy közösség sikere: a ruszin nemzeti közösségé, amely óriási erőfeszítéseket tesz nemcsak a megmaradásért, hanem önmaga építésére, kultúrájának megerősítésére is – emelte ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke a kiállítás megnyitóján.

Hozzáfűzte: a rendezvényen megtalálhatók azok a tárgyak, amelyek bemutatják azt a rendkívül nehéz életet, amelyet a ruszin emberek többsége élt, de láthatók azok is, amelyek szebbé és ünnepélyesebbé tették mindennapjaikat, például a Biblia, amelyet nemzedékről nemzedékre adtak az apák a fiúk, az anyák a lányok kezébe.

A családok évében itt és most gyermekek éneklik anyanyelvükön a nagymamák dalait- mondta a házelnök, hozzáfűzve, hogy az eseményen fellépő Hodinka vonósnégyes muzsikája arról is beszél, miként kapcsolódik a kárpátaljai kultúra az egyetemes magaskultúrába, miként jelenik meg klasszikus formákban az együtt élő ruszin illetve magyar lélek és gondolat.

Mindenki, aki kultúrát és közösséget épít, az egyszersmind az európai és a nemzeti megmaradást és a szabad élet lehetőségét is szolgálja – emelte ki.

Meggyőződésem, hogy a térségünk nemzetei hisznek önmagukban és saját kultúrájukban, ezért az előttünk álló időben minden olyan politika kudarcra van ítélve, amely az etnikai méltányosságra való törekvés helyett az etnikai kirekesztésre tör – húzta alá.

A házelnök azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország minden körülmények között megvédi a területén élő nemzeti közösségeket, és minden erejét, befolyását latba fogja vetni annak érdekében is, hogy támogassa a külhoni magyar közösségeket a szülőföldjükön való boldogulásban, hogy egyidejűleg legyenek lojális állampolgárai azon államoknak, amelyben élnek, és hűséges tagjai maradjanak a magyar nemzetnek.

Hangsúlyozta, hogy a ruszin és a magyar nemzet összetartozik, hiszen sorsuk összefonódott jó és rossz időkben, nagy pillanatokban és a hétköznapokban egyaránt.

Nemcsak közös múltunk van, hanem közös jelenünk, amelyben azért dolgozunk, hogy közös jövőnk is legyen – mondta.

Kiemelte továbbá, hogy a ruszin nemzeti közösség mindig számíthat a magyar nemzetre és Magyarország kormányára. Mindaz a támogatás és anyagi erő, amelyet hozzáadunk az Önök erőfeszítéseihez, egyebek mellett az oktatás, a hitélet, a közösségépítés és a kultúra ügyéhez, azt a célt szolgálja, hogy az Önök közössége sikeres legyen Magyarországon- zárta gondolatait.

Simicskó István kormánybiztos beszédében a generációk közötti kapcsolatok erősítését és a hagyományok ápolásának fontosságát emelte ki, valamint hangsúlyozta, hogy támogatni kell olyan filmek és szépirodalmi művek, alkotások elkészítését, amelyek a magyarság nemzettudatát, identitását erősítik.

Felelősségünk van abban, hogy meg tudjuk tartani, amit őseink átadtak – emelte ki.

Giricz Vera országgyűlési nemzetiségi szószóló elmondta, hogy a rendezvény az Országos Ruszin Önkormányzat fennállásának 20 évfordulója alkalmából rendezett rendezvénysorozat kiemelt eseménye, de erősen kapcsolódik a családok évéhez is, hiszen identitásunkat a családon belül tudjuk a legjobban őrizni és továbbadni

Szocska A. Ábel, a Nyíregyházi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke felidézte, hogy a ruszinok a magyar nemzet mellett jóban és rosszban minden időben kitartottak, a fiatalokat pedig arra biztatta, hogy ezt a hozzáállást adják majd tovább gyerekeiknek ruszin identitásuk megőrzése mellett.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szentkirályi Alexandra: összenő, ami összetartozik

Szentkirályi Alexandra: összenő, ami összetartozik

Összenő ami összetartozik, a DK, az MSZP és a Párbeszéd újabb stratégiai együttműködési megállapodást kötött - fogalmazott a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a Facebookon pénteken közzétett videójában.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!