2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Kövér: A jövőben nem lehetünk sikeresek egymás rovására

Magyarország Trianon századik évfordulójára újra tekintélyt vívott ki magának az elmúlt tíz év teljesítményének köszönhetően, és ezzel azt üzeni a térség politikai vezetőinek, hogy "a jövőben biztosan nem lehetünk sikeresek egymás rovására" - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedd reggel.

  • Kövér: A jövőben nem lehetünk sikeresek egymás rovására

A házelnök hangsúlyozta, azért kezdeményezték 2020 nemzeti összetartozás évévé nyilvánítását, hogy ne csupán arra emlékezzen az ország, milyen tragédia történt vele Trianonban, hanem azt is ünnepelje meg, hogy e tragédia ellenére is túlélte az elmúlt száz esztendőt.

"Noha Trianonban a szerződést megfogalmazóknak a - talán nem is nagyon titkolt - szándékuk az volt, hogy halálra ítéljenek bennünket, úgy is, mint országot, államot, úgy is, mint nemzetet eltöröljenek a föld színéről" - fogalmazott a fideszes politikus.

Kövér László szólt arról is, a magyar szépirodalom, valamint film- és színházművészet az elmúlt harminc évben nem dolgozta fel széles körben hozzáférhetően a száz évvel ezelőtt történteket.

A parlament elnöke aláhúzta továbbá, a külső nyomás, az identitásukban kárt okozó fenyegetettség, különösen a "migránshullám" volt az, ami újra "összeterelte" a visegrádi országokat. A visegrádi négyek így ismét nemcsak védekező, hanem építő jellegű, kooperáló együttműködést alkotnak, amely a jövőben még tágabb közép-európai együttműködés alapjává válhat - tette hozzá.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!