2024. 04. 22. Hétfő Csilla, Noémi napja
Jelenleg a TV-ben:

Magyarok a Barcáért

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Kovács Béla segítette a Jobbik orosz nyitását

Nem ment el büntetőperére a kémkedéssel vádolt Kovács Béla. A Jobbik volt EP-képviselőjének orosz állampolgárságú felesége sem vett részt a tárgyaláson. Az ügyészség azzal vádolja Kovács Bélát, hogy 2012 és 2014 között orosz hírszerzőnek adott át adatokat egyebek mellett a paksi atomerőmű bővítéséről.

  • Kovács Béla segítette a Jobbik orosz nyitását

Sem Kovács Béla, sem pedig orosz származású felesége nem jelent meg a tárgyalóteremben. Ezúttal tanúkat hallgattak meg abban az ügyben, amelyben az ep-képviselőt az Európai Unió intézményei ellen elkövetett kémkedéssel vádolják. Szvetlana Isztosina, Kovács Felesége azzal mentette ki magát, hogy ő jelenleg kórházban tartózkodik. Erről egyébként orvosi igazolást nem küldött.

Ugyanakkor megjelent a tárgyalóteremben Nagy Ervin, a jobbik egyik alapítója. Ő tanúvallomásában arról beszélt, hogy Kovács milliós nagyságrendű támogatást nyújtott a pártjának, annak alapítását követően. Nagy Ervin arról is beszélt hogy 2010 környékén kezdett a Jobbik az orosz kapcsolataival foglalkozni, ekkor Vona Gábor rendszeresen vett részt konferenciákon az országban.

Idősebb Kovács Béla vallomása szerint a fogadott fiával egy ingatlanvita miatt megromlott a viszonya, ennek következtében 15 évig nem is beszéltek egymással.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Hídpénzbotrány: Mit tud a főpolgármester?

Hídpénzbotrány: Mit tud a főpolgármester?

Másfél milliárd forint közpénzt szivattyúzhattak ki a Lánchíd felújítására szánt összegből, ráadásul a legfrissebb információk szerint ez a tetemes pénztömeg a Karácsony Gergely vezette Városházán landolhatott.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!