2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Belföld

Korózs Lajos tudott arról, hogy Németh Athina nem az OMSZ munkatársa

Figyelmeztette Korózs Lajost, hogy baj lesz a videóból-ezt állítja az MSZP filmjében szereplő nő. Németh Athina azt is elmondta: a szocialista politikus nem foglalkozott a lehetséges következményekkel. A nő állítása szerint nem ő jelentkezett az MSZP-nél, hanem a szocialisták keresték meg és kérték fel a szereplésre.

  • Korózs Lajos tudott arról, hogy Németh Athina nem az OMSZ munkatársa

Vasárnap jelent meg az MSZP botrányvideója. Ezen a szocialista politikusnak egy magát mentőtisztnek mondó nő arról beszél, hogy emberek haltak meg a járvány miatt elrendelt kórházi ágyak felszabadítása miatt. A felvételt az Országos Mentőszolgálat előtt készítette el a szocialista párt. Azóta kiderült, hogy a videó főszereplőjét az Országos Mentő Szolgálatnál nem is ismerik, az egészségügyi nyilvántartásban pedig sehol sem szerepel.

A botrányt kavart ügyet az MSZP egy nap alatt vizsgáltatta ki. A párt elnöke úgy nyilatkozott, hogy nem találtak felelőst, Korózs Lajos pedig nem hibázott az ügyben. Az MSZP azt is állította, hogy nem ők keresték meg Németh Athinát.

Csakhogy az ATV adásában a nő azt állította, hogy a szocialista párt vette fel vele a kapcsolatot.

Németh Athina a szocialista politikusnak azt az állítását is cáfolta, hogy Korózs nem tudott arról, hogy ő nem a Mentőszolgálatnál dolgozik.

A nő elmondása szerint: Ő figyelmeztette az MSZP-s politikust, hogy ebből baj lesz, de Korózs ezzel nem foglalkozott.

Németh Athina kitart amellett hogy mentőtiszt: azt állítja azt AMS szolgálatnál dolgozott de elmondása szerint 43 évig sehol sem volt hivatalosan bejelentve. Munkahelye mellett azt sem tudta igazolni, hogy hol szerezte végzettségét.

Az AMS elhatárolódik Németh Athinától. A mentőszolgálat ügyvezetője azt mondta, soha nem dolgozott náluk a nő, és jogi lépéseket tesznek.

Az Emberi Erőforrások minisztere elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek nevezte az esetet.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda rémhírterjesztés miatt nyomozást indított az ügyben.

Továbbra is kitart állításai mellett az MSZP videóban szereplő nő

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!