2022. 08. 11. Csütörtök Zsuzsanna, Tiborc napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:10

Belföld

Kórózs Lajos: a rendzavarás az ellenzék üzenete volt az embereknek

Önkényesnek tartják és nem fogadják el az MSZP és a Párbeszéd képviselői azt a büntetést, amelyet Kövér László házelnök javasol kiszabni rájuk a munka törvénykönyve módosításának parlamenti szavazásakor tanúsított magatartásuk miatt.

  • Kórózs Lajos: a rendzavarás az ellenzék üzenete volt az embereknek

Korózs Lajos, az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke azt mondta, a "rabszolgatörvény" elleni tiltakozással az ellenzéki képviselők üzentek az embereknek, hogy van képviseletük a parlamentben, a szakszervezetek pedig nincsenek egyedül a harcban.

Én is a megbüntetett képviselők között vagyok, kitüntetve érzem magam. Hát, üzenem, háromszor veri kenden Lúdas Matyi ezt vissza! Az MSZP képviselői azok, akik leginkább elszenvedték ezt a büntetést, de hát lelkük rajta. Nézzék, az én kezemben egy nagyon veszélyes fegyver volt, kamera. Közvetítettem, tudósítottam, ország-világ láthatta, hogy mekkora gazemberség, ami itt az Országgyűlésben folyik– nyilatkozta Korózs Lajos. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

CPAC Texas - a HírTV műsorán!

CPAC Texas - a HírTV műsorán!

CPAC Texas! A világ legnagyobb és legbefolyásosabb konzervatív rendezvényén Orbán Viktor mond nyitóbeszédet! A magyar miniszterelnök dallasi beszéde augusztus 4-én 20 óra 30 perctől a HírTV műsorán!!!
Zsuzsi asztala - ajánló

Zsuzsi asztala - ajánló

A vidék az új nagyváros! Zsuzsi asztala - szombaton 13 órától a HírTV műsorán. Várja Önöket a képernyő elé György-Horváth Zsuzsa.
Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Párbaj - ajánló

Párbaj - ajánló

Újraindult heti vitaműsorunk, Párbaj néven. Pénteken 20 órától várunk mindenkit a képernyő elé. Műsorvezető: M. Dobos Marianne!

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!