2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Az operatív törzs munkájának ismertetésével indult a tavaszi ülésszakasz

13 órakor napirend előtti felszólalásokkal vette kezdetét az Országgyűlés tavaszi ülésszaka. Elsőként Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kért szót.

  • Az operatív törzs munkájának ismertetésével indult a tavaszi ülésszakasz

A WHO első jelzésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma megkezdte a felkészülést – emelte ki a miniszter.

Elhangzott, hogy a kormány január 31-én operatív törzset állított fel az óvintézkedések maradéktalan megtervezése és végrehajtása érdekében. Az operatív törzs 28 pontos komplex akciótervet határozott meg. Ezek közül a legfontosabbak, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a járványügyi helyzetet folyamatosan figyelemmel követi. Az NNK járványügyi laboratóriumában olyan állomást hozott létre, ahol fertőzésgyanú esetén rögtön neki tudnak látni a vizsgálatoknak, és néhány órán belül igazolni tudják vagy kizárhatják a vírus jelenlétét. Mindezek mellett 24 órás készenléti ügyeletet tartanak fenn a központ szakemberei.

Kásler Miklós hozzátette, a büntetésvégrehajtás intézményeiben megnövelték az egészségügyi maszkok gyártását. A határátlépő állomásokon, valamint a Liszt Ferenc reptéren pedig folyamatosan szűrik a belépőket.

A járvány gócpontjából hazatért magyarok karanténja vasárnap véget ért, mind a heten panaszmentesen és egészségesen hagyták el a kórházat.

A miniszter kiemelte, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít a lakosság tájékoztatására, és fellép a rémhírterjesztőkkel szemben.

Az Emmi tájékoztatta az uniós egészségügyi biztost a hazai intézkedésekről, és részt vett a tagországok egészségügyi minisztereinek múlt heti értekezletén.  

Magyarországon jelenleg koronavírussal fertőzött személy nincs.

Arató: Összeomlás szélén van a magyar egészségügy

Összeomlás szélén van a magyar egészségügy – állította napirend előtt Arató Gergely. A DK politikusa szerint tragédiához vezetne, ha a magyar egészségügynek kellene egy járvánnyal megküzdenie. Közölte, több ezren halnak meg kórházi fertőzésben.

Arató Gergely szerint több ezer betöltetlen orvosi és több ezer betöltetlen szakdolgozói állás van. Hozzátette: A helyzet veszélyes, mindannyian abban reménykedünk, hogy elkerülni a koronavírus-járvány az országot.

Pánik van Szabó Tímea szerint

Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője szerint Orbán Viktor nem mert kiállni a parlamentben és nem mert a dunaújvárosi eredmények tükrében szembenézni az ellenzékkel.

Úgy fogalmazott, nem Kásler Miklós fogja megnyugtatni a magyar embereket a koronavírussal kapcsolatban, aki rendre a tízparancsolatra hivatkozik.

Az ellenzéki képviselő állítja: pánik van, aggodalom van és szerinte miniszter nem ad választ az egészségügy alapvető kérdéseire.

Feltette a kérdés Arató Gergelyhez hasonlóan, miért nem Pintér Sándor belügyminiszter szólal meg? Ugyanis, mint közölte, ha az operatív készenlétéről van szó, akkor ő részletesebb tájékoztatást tud adni.

Juhász Hajnalka: Magyarország példamutatóan viselkedett az operatív törzs felállításával

Juhász Hajnalka, a KDNP képviselője napirend előtti felszólalásában elmondta, hogy megnyugtató a hír, hogy a koronavírus továbbra sem érte el Magyarországot és a kínai Vuhanból hazatért, majd két hétig karantén alá helyezett magyaroknál sem volt kimutatható a vírus. Juhász Hajnalka szerint rendkívül fontos, hogy egy ilyen járványra felkészülten és józanul reagáljunk. A pánik kialakulását, a hisztériakeltést szerinte azzal lehet elkerülni, ha az embereket megfelelően tájékoztatják, a figyelmet pedig prevencióra kell fordítani. Juhász Hajnalka azt mondta, hogy ezen a téren Magyarország példamutatóan viselkedett, hiszen már az első hírek után egy operatív törzs felállítása mellett döntött, mely a koronavírus elleni védekezés elősegítése miatt jött létre.

„Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy elismerésemet fejezzem ki az operatív törzs megelőzésre hangsúlyt helyező munkájáért. Az általuk készített 28 pontos akcióterv minden elővigyázatossági, felkészülési, megelőzési döntést és intézkedést tartalmaz. Áldozatos munkájuknak köszönhetően egy jól összehangolt mechanizmus áll rendelkezésünkre, mely alkalmas a járvány megelőzésére, kezelésére. Köszönjük a lakosság kimerítő tájékoztatását és a probléma súlyának megfelelő kezelését.”

– mondta a politikus.

Hír TV

 

 

Ezek is érdekelhetik

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!