2023. 12. 09. Szombat Natália napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Svenk 22:55

Belföld

Koronavírus-járvány: A magyarok többsége egyetért a szabályszegő irániak kiutasításával

  • Koronavírus-járvány: A magyarok többsége egyetért a szabályszegő irániak kiutasításával

A koronavírus-járvánnyal összefüggésben nagy visszhangot váltott ki a közbeszédben, hogy az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság kiutasított hazánk, illetve az Európai Unió területéről tizenhárom iráni állampolgárságú egyetemistát, mivel a karantén szabályait megszegték, valamint az egészségügyi személyzet utasításainak nem tettek eleget. Sajtóinformációk szerint az említett iráni állampolgárok bírósági felülvizsgálatot, továbbá azonnali jogvédelmet kezdeményeztek a szóban forgó intézkedéssel szemben, egyikük képviseletét pedig az amerikai milliárdoshoz, Soros Györgyhöz köthető Magyar Helsinki Bizottság látja el. A Századvég megvizsgálta a magyar lakosság véleményét a karantén szabályait megszegő külföldi állampolgárokkal szemben foganatosított intézkedésekről. 

A kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek 85 százaléka egyetért az említett szabályokat figyelmen kívül hagyó külföldiek kiutasításával, és csupán 13 százaléka nem tartja szükségesnek ezt a lépést.

A politikai önbesorolás mentén sem tapasztalhatók jelentős eltérések a kiutasítás indokoltsága kapcsán. A baloldali szavazók 80, valamint a középen állók 83 százaléka szükségesnek tartja a járványügyi szabályokat megszegő külföldi állampolgárok kiutasítását, míg a 18 illetve 16 százalékuk ezt nem látja indokoltnak. A jobboldali választók tekintetében ez az arány 90, illetve 8 százalék.

Évek óta megfigyelhető jelenség, hogy bizonyos külföldről finanszírozott NGO-k meghatározó közéleti kérdésekben a magyar társadalom értékrendjével és elvárásaival ellentétes álláspontra helyezkednek, amely alól a koronavírus-járvánnyal összefüggő biztonsági intézkedések sem képeznek kivételt.

 

Századvég Alapítvány 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vereség Svédországtól, nem juthat nyolc közé a magyar válogatott

Vereség Svédországtól, nem juthat nyolc közé a magyar válogatott

A magyar válogatott 26-22-re kikapott a svéd csapattól a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság középdöntőjében, szombaton, ezzel eldőlt, hogy nem juthat negyeddöntőbe, ugyanakkor ötkarikás selejtezős helyre jogosító pozíciót még szerezhet.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!