2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Belföld

Operatív törzs: Egyedi megbetegedések vannak, nem zárnak le településeket

Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője adott tájékoztatást a kormány koronavírussal kapcsolatos intézkedéseit illetően.

  • Operatív törzs: Egyedi megbetegedések vannak, nem zárnak le településeket

A határellenőrzés visszaállítása, a felsőoktatási intézmények épületeinek bezárása, mind a vírus terjedésének egyfajta megelőző eszköze.

Fontos továbbá, hogy kiemelten odafigyeljünk az idősekre.

A 100 fős beltéri, valamint az 500 fős kültéri rendezvények megtartását betiltotta a kormány. Ezen kívül a tömeg elkerülését javasolják.

A haza szolgálatára felesküdő személyektől pedig a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében, most még több munkát kíván a kormány.

A médiára is nagy szükség van most, a járvány megelőzésében, a védekezésben és a tájékoztatásban egyaránt.

A fertőzötteket illetően, egyelőre egyedi esetekről van szó, kiemelten fontos tehát elkerülni a gócpontok kialakulását, melyben a rendőrség is segítséget nyújt.

Lakatos Tibor felhívta rá a figyelmet, hogy a járványt komolyan kell venni, de a pánik, a rémhírek, álhírek terjesztésének elkerülése az egyik legfontosabb dolog.

Orbán Viktor: Jól vizsgázott az ország a koronavírussal szembeni harcban

Orbán Viktor: Vigyázzunk egymásra!

Álhír Budapest tervezett lezárása

Bűncselekményt követ el, aki megszegi a házi karantént

Közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt négy nyomozást folytat a rendőrség

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

Valakitől kaptunk egy adatvédelmitájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni . ezt maga Magyar Péter nyilatkozta a Magyar Nemzet riporterének. Az ügyben most megszólalt Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke is.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Éjféltől lehetett kirakni az önkormányzati választások kampányplakátjait. Józsefvárosban csupán néhány óra kellett ahhoz, hogy valaki megrongálja, letépje Sára Botondnak, a Fidesz–KDNP jelöltjének a plakátjait. Volt olyan oszlop is, ahol a kormánypárti jelölt hirdetőtáblája helyére Pikó András jelenlegi baloldali polgármesteré került.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!