A magyar parlamentarizmus 1867 óta beteg – mondja Bajcsy Zsilinszky Endre 1931-ben. Domináns pártok, lojális szavazógépek, választási visszaélések és makacs miniszterelnökök az egyik, obstrukció, székdobálás és lejárató kampányok a másik oldalon. 1905-ről beszélünk, s nem 2006-ról. Vajon változott-e bármi százötven, száz, ötven, vagy tíz év távlatában? Mi változott meg, és mi maradt? Erre kereste a választ a politológus és a történész a Hír TV műsorában tíz évvel ezelőtt.
„Szociológiai értelemben ugyanis a rendszerváltó elitek különféle értelmiségi diszciplínák képviselőiből kerültek ki. Majdhogynem azt is mondhatjuk, hogy a történészek és az irodalmárok az MDF-ben, a szociológusok és filozófusok az SZDSZ-ben, a jogászok a Fideszben, a közgazdászok elsősorban az újonnan létrejött MSZP-ben folytatták pályafutásukat” – írta Csizmadia Ervin, még 2006-ban a rendszerváltás politikai elitjével kapcsolatban. Addigra már világos volt számára is, a hosszú váltógazdálkodásnak az nevezhető, amikor egy kormány minimálisan kettő választási cikluson át marad kormányon, és „nem azért, mert az ellenzéknek ezt szeretné, hanem mert nem képes azt megakadályozni” írta akkor még a második ciklusát töltő szocialista kormány kapcsán az elemző. Szerinte nem is a kettő, hanem a 3, 4 vagy annál több ciklusoknál van „gond” hisz az az ellenzék teljes ellehetetlenülését vonhatja maga után, ilyen korszakokban a magyar történelem a modern parlamentarizmus 1867-es megjelenése óta igencsak bővelkedik.
1867 és 1918 között ilyen volt a Szabadelvű Párt illetve a Nemzeti Munkapárt, 1920 után a Bethlen alapította, és 1932-ben Gömbös Gyula által átszervezett Egységes Párt töltött be hasonló domináns szerepet 1944-ig. Ebben a majd 100 évben az ellenzék mindössze egyszer, 1905 és 1910 között volt hatalmon, ha nem számítjuk a bolsevik tragédiába torkolló 1918-1919-es évet. A Horthy-korszakban egyetlen kormány bukott meg, Imrédy Béláé 1938-ban, melyben az „alkotmányvédő ellenzék” végül is Imrédy Béla zsidó származásának kártyáját kellett kijátssza, de így is Teleki Pál kinevezésééig hivatalban maradhatott. A háború ezután teljesen új lapot nyitott: újfent káoszba, a Nyilas hatalomátvételbe hanyatlott a rendszer.
A rövid demokratikus átmenetet követően voltaképp a megüresedett domináns párt társadalmi pozícióit foglalta el az MDP és annak utódpártja az MSZMP egészen 1990-ig. 1867 és 1944 (bizonyos tekintetben 1949) között azonban voltak egymással versengő pártok, úgy hogy a magyar kormányok és ellenzékek aránya és szerepe történelmileg nagyon hasonló volt a korszakban. Az ellenzék mindig rendelkezett saját sajtóval, szervezetekkel. Erre csak 1990 után kerülhetett sor, mivel a kommunizmus idejében az ellenzéki magatartás is büntetendő cselekedetnek számított.
Tekintsék meg a teljes adást:
