2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Belföld

Kormányszóvivő: Vida Ildikó csak tegnap tájékoztatott

Az ellenzéki pártok kivétel nélkül Vida Ildikó lemondását követelik, és hazugsággal vádolják a kormányt, mivel a NAV-elnök interjújából kiderült az is, hogy már hetekkel korábban jelezte érintettségét. A kormányszóvivő viszont azt állítja, hogy az adóhivatalt irányító nemzetgazdasági minisztert csak a Magyar Nemzet-interjú megjelenése előtt tájékoztatta Vida Ildikó az Egyesült Államokból való kitiltásáról. Varga Mihály szerint a NAV elnökének ki kellene kérnie az amerikaiaktól a róla szóló dokumentumokat.

Varga Mihály még a múlt csütörtökön is azt állította: nem tud arról, hogy Vida Ildikó érintett lenne a kitiltási ügyben. A NAV elnöke ugyanakkor a szerdai interjújában azt mondta, ő már két hete tájékoztatta a kormány egyik illetékesét.

„Vida Ildikó közvetlenül az interjú előtt, a Magyar Nemzetnek adott interjú előtt tájékoztatta a nemzetgazdasági miniszter urat. Ezt tudom elmondani erre” – reagált Kurucz Éva kormányszóvivő.

Ezt a nemzetgazdasági miniszter is megerősítette. Varga Mihály azt nem tudta megmondani, hogy Vida Ildikó korábban kivel beszélt, de most arra kéri a NAV elnökét, hogy kérje ki az amerikaiaktól a róla szóló információkat.


„Ha ő úgy gondolja, hogy az amerikai nagykövetségen vannak konkrét információk, akkor én nyilván határozottan fogom kérni arra, hogy menjen be és nézze meg ezeket az információkat” – fogalmazott a miniszter.

Az ellenzéki pártok Vida Ildikó távozását sürgetik. „Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek pedig azonnali hatállyal fel kell mentenie Vida Ildikót” – szólított fel Tóbiás József. Az MSZP elnöke szerint a kormány hazudott, amikor azt mondta, nincs információja arról, hogy kik az érintettek.

„Az a kormánytag, aki tudott róla az elmúlt két hétben, és nemcsak a Vida Ildikó személyéről, hanem más érintett köztisztviselők, állami vezetők személyéről, az szólaljon meg és közölje, hogy kik azok az érintettek még” – fejtette ki Tóbiás.

A jobbikos Szilágyi György szerint Magyarország jó híre forog kockán, ha a NAV elnöke megtartja pozícióját. A politikus ugyanakkor hangsúlyozta, mindaddig, amíg nem kerülnek elő a bizonyítékok, nem zárható ki az Amerikai Egyesült Államok nyomásgyakorlása sem.

„Egy baráttól, egy szövetségestől énszerintem egy szövetséges állam azt várhatná el, hogyha ők bármilyen bűncselekménnyel kapcsolatos információhoz jutnak, sőt ha bizonyítékaik vannak, mert hat embert kitiltottak, valószínűleg bizonyítékok állnak rendelkezésükre, akkor ezt azonnal közöljék a magyar kormánnyal, sőt ne csak a magyar kormánnyal, közöljék a magyar ellenzékkel is, hiszen egy ország megtisztulását, a korrupció elleni harcot az szolgálná, hogy ne három héten keresztül a sötétben tapogatózzanak, hanem konkrét bizonyítékok és tények alapján változtatni tudjanak ezen a helyzeten” – fejtette ki.

Fodor Gábor szerint a kormánynak tisztáznia kell magát, és meg kell neveznie a többi kitiltott magyart is.

„A kormány tagjai, a jelenlegi magyar kormány vezetői nem beszéltek igazat, nem tájékoztatták korrekten a magyar közvéleményt. A magyar polgárok joggal várják el, hogy olyan kormányuk legyen, amelyik őszinte hozzájuk és tájékoztatja őket fontos és lényeges információkról. Az, hogy az Egyesült Államokból vannak magyar köztisztviselők, akiket kitiltanak, ez fontos és lényeges információ, erről becsületesen és tisztán beszélnie kell a kormánynak” – fogalmazott a Magyar Liberális Párt elnöke.

A kitiltási ügy október 16-án a Napi Gazdaság cikkével robbant ki. Az Egyesült Államok azóta csak annyi konkrétumot árult el, hogy hat embert érint a kitiltás. Az amerikai ügyvivő azonban éppen a Vida Ildikóval megjelent interjú napján közölte: változott a kitiltottak száma. André Goodfriend szerint ők nem keresték a konfliktust, az Egyesült Államok a stabilitásban érdekelt. Úgy fogalmazott: a térségben máshol is vannak korrupt tisztségviselők, de csak Magyarországon nem vonják felelősségre az érintetteket.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!