2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Belföld

Kiss Ernő eddig ismeretlen búcsúlevelét mutatták be Budapesten

Kiss Ernő altábornagy, az aradi vértanúk egyikének eddig ismeretlen búcsúlevelét mutatták be a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltárában szerdán Budapesten. A történelmi jelentőségű, német nyelvű, autográf levelet a Központi Antikvárium árverésén vásárolta meg a levéltár az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. A dokumentumot korábban magántulajdonban, a kutatástól elzártan őrizték. Kiss Ernőnek eddig két búcsúlevele volt ismert.

  • Kiss Ernő eddig ismeretlen búcsúlevelét mutatták be Budapesten

A szerdán bemutatott, 1849. október 5-i keltezésű levelet Kiss Ernő féltestvérének, Juliana von Leeuwen bárónőnek címezte, aki a dokumentum szerint udvari kapcsolatai révén próbált segíteni fivérén. A levélben a tiszt hitet tesz a Habsburg uralkodóház iránti hűsége mellett, valamint arról ír, hogy megpróbált közbenjárni a két birodalomfél közötti béke érdekében, és hiába kérte elbocsátását a magyar kormányzattól. Utóbbi állítást más történelmi adatok is megerősítik, eszerint Kiss Ernő 1849. januárban kérte elbocsátását, amit Kossuth Lajos egy udvarias, de határozott levélben megtagadott.

Kiss Ernő végig kitartott a szabadságharcban, talpig férfi, igazi katona és keresztény volt - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az aradi vértanúk kivégzésének 170. évfordulója alkalmából összehívott sajtótájékoztatón, amelyen átadta a dokumentumot a levéltárnak.

A miniszter felidézte: a többi aradi vértanúhoz hasonlóan, bár megtehette volna, Kiss Ernő nem menekült el a felelősségre vonás elől. Mivel császári erők ellen nem vezényelte a csapatait, az ítéletét kötél helyett golyó általi halálra módosították. Az ítélet végrehajtásakor az első golyó a vállát találta el, ezután maga vezényelt újabb sortüzet a kivégzőosztagnak.

A most átadott búcsúlevélben arra kéri féltestvérét, hogy ne haragudjon senkire, és bocsásson meg ellenségeinek - tette hozzá Kásler Miklós.

A háromoldalas levél tartalmi elemeiben megegyezik a korábban is ismert Kiss Ernő-búcsúlevelekkel - mondta el az eseményen Németh György főlevéltáros. Hozzáfűzte: Kiss Ernő dúsgazdag örmény családban született, egyike volt a kevés magas rangú császári tisztnek, akik átléptek a magyar honvédségbe, és végigszolgálták a szabadságharcot. Ezért Kossuth Lajos mindvégig nagy megbecsüléssel övezte.

Kiss Ernő a magyar huszár eszmény megtestesítője volt. A szabadságharc kezdetétől a szerb felkelők ellen harcolt, nevéhez fűződik az első jelentős magyar győzelem, a perlaszi szerb megerősített tábor elfoglalása. A pákozdi csata előtt majdnem őt bízták meg a magyar fősereg irányításával. Az 1849. januári pancsovai vereség után lemondott a délvidéki hadtest irányításáról, ezt követően adminisztratív munkát végzett, és több ízben is helyettesítette a hadügyminisztert - idézte fel Németh György.

 Hangsúlyozta: Kiss Ernő ítéletét elsőként hirdették ki az aradi tizenhármak közül. Kivégzése után tisztiszolgája titokban kihantolta és álnéven temette el az aradi temetőben. Néhány hét után Katalinfalván temették újra, itt 16 évig nyugodott, majd az eleméri családi kriptában lelte meg végső nyughelyét.

Ö. Kovács József, az MNL főigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón kiemelte: az 1848-49-es szabadságharc az egyik legfontosabb sorsforduló a magyar történelemben és nemzeti emlékezetben. Az aradi vértanúk példaképet jelentenek a magyarok minden nemzedéke számára, minden hozzájuk kötődő emlék és információ a magyar nemzeti identitás szerves része.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!