2024. 02. 21. Szerda Eleonóra napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 06:50

Belföld

Katonai tiszteletadás mellett temették el Horn Gyulát

Eltemették Horn Gyulát. A volt miniszterelnököt katonai tiszteletadás mellett búcsúztatták el a Nemzeti Sírkertben. A ravatalnál a rendszerváltás óta eltelt idő összes miniszterelnöke fejet hajtott. Felszólalt az Európai Parlament szocialista elnöke is. Martin Schulz búcsúbeszédében méltatta Horn Gyula egykori kormányfői munkáját. Néhányan kifütyülték Orbán Viktort, amikor a kormányfő a sírhoz lépett, hogy lerója kegyeletét.

Piros szegfűkkel érkeztek a vendégek Horn Gyula temetésére. A volt miniszterelnök koporsójánál katonák álltak díszőrségben. A család az első sorban ült, a meghívottak között ott voltak a jelenlegi és korábbi közjogi méltóságok.

– Élete maga volt a 20. század Magyarországának történelme, annak minden cikcakkjával és ellentmondásával együtt – ezt mondta Horn Gyuláról az Országgyűlés volt elnöke. Katona Béla beszélt a politikus gyerekkoráról, 1956-os szerepvállalásáról és miniszterelnöki éveiről. Azt mondta: Horn Gyula nem ellenségeket, hanem barátokat szerzett az országnak, és ha kellett, a kemény döntéseket is meghozta. „Ennek eredménye az, hogy a rendszerváltástól napjainkig ő az egyetlen miniszterelnök, aki jobb állapotban adta át az országot, mint ahogy átvette.”

Katona szerint külföldön jobban megbecsülték Horn Gyulát, mint itthon. Utalt arra, hogy 2007-ben Sólyom László visszautasította az akkor 75 éves politikus kitüntetését. – A bánáti bazsarózsák nagy barátja Horger Antalként megakadályozta. Ez akkor nagyon igazságtalannak tűnt. Ma már nem számít – tette hozzá.

Schulz aktuálpolitikát csempészett búcsújába

Az Európai Parlament elnöke, miközben Horn Gyulát méltatta, utalt a magyar kormány és az Európai Parlament vitájára is. „Ő volt az, aki lehetővé tette azt, hogy a szétválasztást magunk mögött hagyjuk. Temetése napján talán itt az ideje elgondolkodni azon, hogy nincs-e ismét ideje annak, hogy a szétválasztást magunk mögött hagyjuk” – mondta Martin Schulz.

Kifütyülték a miniszterelnököt

A beszédek után a díszvendégek egymás után fejet hajtottak a ravatalnál. Amikor Orbán Viktort szólították, többen fütyültek – de a katonazenekar miatt nem lehetett hallani.

A koporsót végül katonai tiszteletadás mellett hantolták el. A hivatalos ceremónia után bárki leróhatta kegyeletét – Horn Gyula sírját ekkor már piros szegfű borította.

Baja magában megköveti Orbánt

Méltatlannak nevezte Orbán Viktor kifütyülését Baja Ferenc MSZP-s országgyűlési képviselő. A Horn-kormány egykori környezetvédelmi és területfejlesztési minisztere a Facebookra feltöltött bejegyzésében arról írt: a temetésen jelenlévők többségével együtt elhatárolódik az esettől, és magában megköveti a jelenlegi miniszterelnököt.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Nemzeti csapatunk nyerni megy Izlandra

Nemzeti csapatunk nyerni megy Izlandra

A magyar férfi kosárlabda-válogatott Reykjavíkban vívja első Eb-selejtezőjét, majd három nappal később hazai pályán fogadja az olasz együttest.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!